Minden idők egyik leghíresebb szexszimbóluma, Brigitte Bardot 90 éves

A francia filmekben, de általában Európában elsőként mutatta be a női szexualitást a maga természetes, de nagyon is erotikus módján, amiért persze annak idején sokan a bűn megtestesítőjének tekintették. Az 1960-as évek első számú francia szexbombája, Brigitte Bardot 90 éves lett.

"Az És Isten megteremté a nőt középpontjában egy fiatal nő áll, akit nem érdekelnek a társadalmi és erkölcsi korlátok, ha (testi) szerelemről van szó. Az elemi erejű és ösztönös szenvedélytől hajtott, az öröm szabadságát elsőrendű értéknek tekintő központi hős a francia új hullám főhőseinek előképévé vált – a nouvelle vague fő vonulatában folyamatosan visszaköszönt a későbbiekben az És Isten megteremté a nőt szerelemideálja iránti sóvárgás, meg persze az efféle szabadság elérhetetlensége miatti keserűségből táplálkozó tagadás: a gúnnyal takarózó kiábrándultság" – írtuk korábban a Brigitte Bardot filmkarrierjét berobbantó 1956-os filmről, és annak rendezőjéről, Roger Vadimről, aki felfedezte, feleségül vette és első rendezésének címéhez igazodva "megteremtette" az 1960-as évek legszexibb francia színésznőjét. Aki aztán elvált első férjétől (még háromszor férjhez ment) és Vadim mellett olyan neves rendezőkkel dolgozott együtt, mint Jean-Luc Godard, Louis Malle, Edward Dmytryk, Henri Verneuil, Claude Autant-Lara vagy Henri-Georges Clouzot. 

A film, ami berobbantotta Brigitte Bardot karrierjét: És isten megteremté a nőt
Fotó: Cocinor

Bardot 1952-től kezdve 21 éven át összesen 47 alkalommal állt filmkamera elé, aztán 1973-ban abbahagyta a filmezést – így több mint 50 év távlatából nyugodtan kijelenthető: filmes életműve lezárt. Csakhogy "BB" jóval több (volt) az erotikus női szenvedélyt a filmben forradalmian megjelenítő színésznőnél.

Brigitte Bardot: szexbomba, divatdiktátor, színésznő, énekes, állatvédő

Bardot gazdag párizsi családba született 1934. szeptember 28-án (négy évvel fiatalabb húga, Mijanou Bardot szintén színésznő lett). Már gyerekkorától táncolni tanult, balettkarrierre vágyott (a neves orosz koreográfus, Borisz Knyazev tanította), de nem csak a táncosok figyeltek fel serdülőkorában a jó alakjára: 15 évesen bekerült a párizsi modellvilágba, anyja kapcsolatai révén a Fashion Show-ban lépett fel és megjelent a Jardin des Modes-ban, 1950-ben pedig az ELLE címlapjára került.

Itt fedezte fel magának Roger Vadim, aki barátja, Marc Allégret segítségével elindította Bardot filmkarrierjét (és 1952-ben feleségül is vette, a házasság 1957-ig tartott). A még tapasztalatlan színésznő először a Jean Boyer rendezte Bourvil-komédiában, A normann fogadóban állt kamerák elé 1952-ben, majd az elkövetkező négy évben, az átütő sikert jelentő És Isten megteremté a nőt-ig további 15 filmben szerepelt, amelyek alkalmával tulajdonképpen megtanulta a színészmesterséget. Persze az első nagy sikerben, ami afféle zászlóshajója lett az 1950-es és 1960-as évek szexuális forradalmának tulajdonképpen elég volt önmagát adnia: egy zabolátlan, életigenlő, a férfiak közeledésére nyitott fiatal nőt.

És Isten megteremté a nőt

A film óriási nemzetközi siker lett, és persze kisebb botrányfilm is: az amerikai cenzúra egy idő után betiltotta, és volt olyan amerikai mozitulajdonos, akit le is tartóztattak, mert a közönség akaratának engedelmeskedve a tiltás ellenére is levetítette azt a filmet, amiről Vadim így vélekedett:

Semmi különös nem volt a filmben, legfeljebb annyi, hogy egy lány viselkedett benne úgy, ahogy azt egy férfitól már régen megszoktuk és úgy, hogy közben nem mutatott látványos megbánást.

Marilyn Monroe után Brigitte Bardot lett világszerte az elsőszámú szexbomba, a nő, aki a maga természetességével, átütő erotikus kisugárzásával mutatta meg a vásznon a női szexualitást. Férfiak milliói vágyakoztak utána, ennek megfelelően nők milliói utánozták: azt 1960-as évek elején Bardot diktálta a nemzetközi divatot, a hajviseletével, delejező tekintetét kihangsúlyozó szemtusával, egyszerű, mégis a női függetlenséget képviselő öltözködésével. Persze ez a teljesen természetesnek ható stílus cseppet sem volt tervezetlen: Bardot előszeretettel viselte korának legnagyobb divattervezőinek (így például Christian Dior, Pierre Balmain, Yves Saint Laurent, Paco Rabanne) kreációit, azonban Bardot nem a divattervezők útmutatásai alapján, hanem saját ízlésének vagy aktuális hangulatának megfelelően öltözködött, és ezt a gyakorlatát sokszor a forgatások idejére sem függesztette fel.

A Jean-Luc Godard által (Alberto Moravia 1954-es, azonos című regénye alapján) írt és rendezett A megvetés forgatásán például úgy döntött, hogy széles fekete fejpántot vesz fel az egyik kulcsjelenethez, ezzel pedig természetesen divatba is hozta a viseletet. És felsorolni is nehéz lenne, hány filmben hordott olyan visszafogottan kihívó ruhát, amelynek széles vállkivágása érzékien engedte megmutatni a nyakat és a vállakat, és amit ma már egyszerűen csak Bardot-gallérnak hívnak.

A megvetés
Fotó: Cocinor

Érdemes megjegyezni, hogy a színésznő sztár és szexszimbólum mivoltát is kiaknázó, de a hangsúlyokat alapvetően máshová helyező A megvetés-sel, illetve a Louis Malle által rendezett Magánélet-tel (1962) már a komoly színésznő Bardot jelenik meg a filmvásznon, egy-egy olyan szerepben, ami kellő távolsággal tekint a kifejezetten "erotikus jelenség" Bardot korábbi filmjeire (És Isten megteremté a nőt, Egy párizsi nő, Az asszony és a baba, Akar velem táncolni?, Kantár a nyakon) is. Ehhez a szexszimbólumból színésznővé való "átváltozáshoz" egy korábbi film, az Henri-Georges Clouzot által rendezett Igazság (1960) című, a párkapcsolati szenvedély halálos oldalát is megmutató film jelentette a belépőt: mély átérzésről tanúskodó alakításáért Bardot elnyerte a rangos olasz filmes díjat, a legjobb külföldi színésznőnek járó David di Donatello-szobrot.

Az 1960-as években Bardot szeretett volna egyre több, elmélyült színészi munkát megkövetelő "komoly" filmet forgatni. Az előzőekben említettek mellett ilyen volt például Louis Malle könnyed "forradalmi" vígjátéka, a Viva Maria! (1965), amelyben Bardot Jeanne Moreau oldalán nagyon is komolyan vette a tréfát, vagy például Alain Delonnal közös jelenetei a Különleges történetek című (Edgar Allan Poe írásaiból készült) horrorantológia-filmben (Bardot epizódját szintén Malle rendezte). Közben Hollywooddal is próbát tett, de sem a James Stewarttal közös Kedves Brigitte (1965), sem a Sean Connery oldalán forgatott Shalako című western (1968) nem váltotta be reményeit.

Ellenben a Serge Gainsbourg, illetve Francis Lai közreműködésével készült dalai és lemezei nagy sikereket arattak (Gainsbourg híres botrányduettjét, a Je t'aime... moi non-plus-t is eredetileg Bardot-nak írta, de a színésznő óvakodott a "szeméremsértő" dal közlésétől, ezért Gainsbourg végül akkori partnerével, Jane Birkinnel énekelte el és tette világslágerré – persze amikor Bardot eredetije végül 1986-ban megjelent, azonnali siker lett).

Alain Delon és Brigitte Bardot az 1961-es Híres szerelmek című filmben
Fotó: Cosmos Film

Az 1970-es években aztán Bardot jóformán csupa komédiával búcsúzott a filmezéstől: A medve és a baba (1970), Rum bulvár (1971), Olajkeresők (1972). 1973-ban még egy utolsó filmet forgatott első férjével, Roger Vadimmel (a Don Juan, avagy ha Don Juan nő lett volna sajátos és sikamlós értelmezése a Don Juan- és a Bardot-mítosznak), majd a Colinot elgondolkodtató és örömteli története című filmmel, amelyben már nem ő alakította a címszerepet, 39 évesen elbúcsúzott a mozitól. Egy évvel később, a 40-ik születésnapján a Playboynak pózolt, meztelenül.

Az összesen négyszer házasodott, szinte az összes filmbéli partnerébe beleszerető, kicsapongó életmódot folytató sztár az 1980-as években változtatott az életvitelén, miután 1983. szeptember 27-én, egy nappal a 49-ik születésnapja előtt gyógyszer-túladagolás miatt (altatóra ivott vörösbort) került kórházba, és nem sokkal később mellrákkal diagnosztizálták. Két évvel később teljesen meggyógyult, megalapította az állatvédelmet célul kitűző Brigitte Bardot Alapítványt és azóta főleg az állatoknak és a családjának él (Jacques Charrier-től született fiával, Nicolas-val azután sikerült rendeznie megromlott kapcsolatát, hogy nagymama lett). Visszavonultságban él, de így is gyakran kerül reflektorfénybe, nem csupán nemzetközi állatvédelmi akciói, hanem határozott konzervatív véleménye miatt, amit 2003-as szókimondó, anti-woke életrajzi kötetében is kifejtett, és ami miatt be is perelték (sokadjára), félreértve mondandóját annak az asszonynak, akinek filmjei pont azt bizonyították, hogy nagyon is hitt a szabadság és egyenlőség eszményében.