Félelmetesen pontosan mutatja be Julianne Moore alakítása azt az Egy botrány részleteiben, miért csábít el egy felnőtt egy fiatalkorút. Gracie-t játssza, aki 36 évesen egy 13 éves kisfiút csábított el, amiért börtönbe is került. Miután kiszabadult, megházasodtak, több gyerekük is született. A film több évtizeddel az eset után játszódik, amikor egy híres színésznő (Natalie Portman) meglátogatja a családot azért, hogy megnézze, hogyan élnek, illetve azért, hogy találkozzon azzal a nővel, akinek az életét el fogja játszani a készülő filmben. Mindez persze jó apropót teremt arra, hogy minden előkerüljön, amit a szőnyeg alá söpört az évek alatt ebben a beteg kapcsolatban élő pár.
Natalie Portman tulajdonképpen nyomoz. Egyrészt azt próbálja kideríteni, hogy miért csábít el egy nő egy éretlen kisgyereket, hogy aztán még feleségül is menjen hozzá. Mindezt ráadásul úgy, hogy még börtönbe is kerül. Másrészt arra is keresi a választ, hogy miért megy bele egy kisfiú egy ilyen kapcsolatba. Amikor Portman színésznő karaktere éppen egy filmes szereplőválogatás videóit nézi a döbbent arcát látjuk, mert akkor szembesül ő is azzal, mennyire kisgyerek még egy 13 éves fiú. Furcsa Portman figurájának nyomozása, mert ő nem leleplez, hanem a megszerzett információval éppen azonosulni készül. El is hangzik a filmben a szájából, hogy negatív szereplőt eljátszani az igazán nagy kihívás.
A film a színésznő nyomozása miatt izgalmas igazán.
Kiderül, hogy egy hatalommániás és nárcisztikus nőről van szó. Ki is mondja, hogy őt majd erősnek ábrázolja a színésznő, és mindjárt utal is arra, hogy a férjét gyengének tartja. Azt hazudja mindenkinek, hogy a kisfiú csábította el őt, de elég hamar kiderül egy levélből (amelyet a férj ad a színésznőnek), hogy a nő manipulálja a helyzetet, ő a csábító, ő az, aki kiengedi a szellemet a palackból.
Megtudjuk azt is, hogy semmit nem tud vele megbeszélni a férje, akinek évtizedek elteltével is lelkiismeret-furdalása van, képtelen érett felnőttként viselkedni, a saját érettségiző gyerekei is érettebbek nála.
Vagyis egy áldozatot látunk, egy férfit, akinek tönkretette egy felelőtlen felnőtt az életét gyerekkorban.
Julianne Moore félelmetesen pontosan alakítja azt a nőt, aki mindenkivel azt akarja elhitetni, hogy ő mindent jól csinál, miközben azt is megtudja az utána kérdezősködő színésznő, hogy egy pillanatig nem bánta meg tettét, nem is értette igazán, miért kerül börtönbe, inkább a nárcisztikusokra jellemző áldozati szerepben lubickoló magatartást vette fel.
A film tetőpontján aztán Portman színésznő karaktere megtudja, hogy Grace-t két bátyja megerőszakolta gyerekként, ami némi magyarázatot ad arra, miért viselkedik ő is így, de persze egy pillanatig nem menti fel a bűne alól.
Nagyon megrázóan alakítja az immár férfikorba lépett, de lélekben kisfiúnak megrekedt férjet Charles Melton, aki a film elejétől a végéig pillangókkal foglalkozik, éppen abban a stádiumban látjuk az apró kis állatkákat, amikor bebábozódott állapotban vannak, nem mozdulnak. Mintha ő is ilyen bebábozódott mozdulatlanságban leledzene évtizedek óta. Közben felnőttek a gyerekei, de ő még mindig csak úgy érzi, hogy csinált valami rosszat, amit helyre kellene hozni. Jellemző jelenet a filmben, amikor megkérdezi a nálánál 22 évvel idősebb asszonyt, hogy talán még nem igazán volt kész a párkapcsolatra 13 évesen, akkor a nő csak egyetlen szót képes ingerülten kérdezgetni: “ki parancsolt, ki parancsolt”? Ami arra is utalhat, hogy ki parancsolta meg, hogy így tegyen, de arra is, hogy a kisfiú parancsolgatott neki, ami rávilágít arra, milyen abszurd és valóságtól elrugaszkodott világban él ez a nő. A nézők nagy része egyébként szívesen megválaszolná ezt a kérdést, mert a válasz egyszerű: a nő vitte bele a gyereket a kapcsolatba. Sőt, lelki nyomással ő kényszerítette ki, ha úgy tetszik, ő parancsolta meg.
Sommásan: 8/10