Emmanuelle, a szexszimbólum tragikus élete

Világhírnevét az Emmanuelle című erotikus film főszerepének köszönheti, s bár színészi képességeiről megoszlanak a vélemények, az 1970-es években számos figyelemre méltó alkotásban szerepelt, ,azon igyekezve, hogy kitörjön a szexfilmek világából. Aztán rászokott a drogokra, majd a rákkal harcolt. Sylvia Kristel 72 éves lenne.

Az 1958. szeptember 28-án, Utrechtben született és 2012.  október 17-én egy amszerdami kórházban  meghalt holland színésznő, Sylvia Kristel több mint ötven nemzetközi játékfilmben szerepelt, amelyek közül minden bizonnyal az Emmanuelle a legismertebb. Számára egyben a legterhesebb film is: nem csupán 2006-ban megjelent Meztelenül című önéletrajzából, de stábtagok, közeli ismerősök visszaemlékezéseiből is kiderült, hogy a film hatására az 1970-es és 1980-as évek egyik szexszimbólumaként emlegetett (több folytatásban és más erotikus filmekben is szereplő), vallásos oktatásban részesült színésznő gyűlölte az ágyjeleneteket, sőt, még attól is idegenkedett, hogy levetkőzzön a kamera előtt.

Emmanuelle (Sylvia Kristel)
Fotó: Parafrance Films

Az Emmanuelle címszerepét csupán azért vállalta el, hogy előrelendítse vele színésznői karrierjét:  a filmben látható, férfiak millióit megigéző titokzatos, egyszerre vágyakozó és elutasító tekintete pedig abból a kettősségből fakadt, hogy igyekezett színésznőként eljátszani a vágyat, miközben magánemberként rettenetes szégyent élt át a forgatás alatt.

Sylvia Kristel élete megváltozott az Emmanuelle miatt

Kristelnek nehéz gyerekkora volt, alkoholista szülei 14 éves korában elváltak, miután az apja elhagyta a családot egy másik nő miatt, de jóval korábban az apja munkahelyén, egy utrechti hotelben az egyik szállodavendég molesztálta az akkor még csak 9 éves kislányt. Katolikus iskolában érettségizett, majd titkárnőként dolgozott, de már 17 éves korától kezdve modellkedett (jellemző: első jelentős tévéreklámja egy tamponhirdetés volt), ami miatt végül otthagyta az irodai munkát és úgy döntött megpróbál színésznőként karriert építeni. Jelentkezett például Bernardo Bertolucci botrányfilmje, Az utolsó tangó Párizsban női főszerepére, de az olasz rendező végül egy másik fiatal színésznő-aspiráns, Maria Schneider mellett döntött, így nem ez lett Kristel számára az az erotikus film, amellyel a karrierjét igyekezett berobbantani.

Közben a holland mellett angolul, olaszul és németül is folyékonyan beszélő, de a franciával is elboldoguló Kristel 1973-ban megnyerte a Miss TV Europe szépségversenyt, ami nagyobb ismertséget hozott számára és megkönnyítette a castingokon a dolgát. Először a Pim de la Parra által rendezett Frank és Éva című  1973-as kapcsolati drámában állt kamera elé, ő játszotta a főszereplő férj egyik szeretőjét, majd két további holland film után, 1974-ben elvállalta első főszerepét Just Jaeckin filmjében, az Emmanuelle Arsan álnéven alkotó Marayat Bibidh thai írónő "életrajzi elemekkel" megtűzdelt 1959-es botrányregényéből forgatott Emmanuelle-ben. A sikamlós erotikus film "filmtörténeti jelentősége" annyiban áll, hogy ez lett az első olyan szexfilm, amely áttörte a "felnőtt mozik" határait és bejutott a hivatalos forgalmazásba, ezzel pedig egyrészt hatalmas sikert ért el, mert özönlöttek a nézők a mozikba, másrészt eszméletlen erotikusfilm-hullámot gerjesztett, csak az Emmanuelle-filmekből összesen 40 folytatás és televíziós produkció született, Kristel összesen 5 alkalommal játszotta a szexuális határait feszegető hősnőt – az első filmről itt írtunk részletesen.

Lady Chatterley szeretője (Sylvia Kristel)
Fotó: Columbia Pictures

Ezzel Kristel sorsa részben meg is pecsételődött: a komolyabb színészi kihívásokra vágyó Kristel azért vállalta el az Emmanuelle főszerepét, hogy fellendítse karrierjét, de valójában bennerekedt az erotikus szerepkörben (leghíresebb erotikus filmjeiről itt nézheti meg 18 éven felülieknek szóló galériánkat), igaz, ilyen filmjei közöt találni olyat, ami már-már művészi minőséget képvisel, ilyen például a Walerian Borowczyk rendezte Periféria (1976) című erotikus film, amelyben prostituáltként nyerte meg a kritikusok szívét.

Az Emmanuelle után 

Azért igazságtalanság lenne Kristel karrierjét csak az erotikus filmekre szűkíteni. Tulajdonképpen majdnem sikerrel tört ki az erotikus szerepkörből, hiszen játszott nagy rendezők  filmjeiben is, például a Claude Chabrol rendezte 1977-es Alice utolsó szökése főszereplőjeként drámai színészként is elismerték,  de rendezte Alain Robbe-Grillet a Ne játssz a tűzzel című 1976-os komédiában (Jean-Louis Trintignant és Philippe Noiret oldalán) és dirigálta Ken Annakin Az ötödik muskétásban (az 1979-es filmben hollywoodi szerelmével, Ian McShane-nel játszott együtt), a Brigitte Bardot-t és Jane Fondát is "megteremtő" Roger Vadimtől főszerepet kapott az Une femme fidèle című (1976) filmben (ami a Veszedelmes viszonyok című Laclos-regény sajátos átirata), illetve Gerard Depardieu és Michel Piccoli partnere volt a René la Canne című krimiben (1977) és Alain Delonnal játszott együtt az Airport '79 című katasztrófafilmben (1979). 

Airport 79 (Sylvia Kristel és Alain Delon)
Fotó: Universal Pictures

Karrierje mégsem alakult jól, sokszor nem volt szerencséje és nagy szerepektől esett el. Roman Polanski például rábízta A lakó (1976) női főszerepét, aztán egy forgatási nap után mégis inkább Isabelle Adjaninak adta a szerepet. Louis Malle beválogatta az amerikai Pretty Baby-be (1978), végül a filmet gyártó stúdió nyomására mégis inkább Susan Sarandon kapta meg a szerepet, de hasonlóan lett Tuesday Weldé az a szerep, amit Sergio Leone (akivel Kristellel jó barátok voltak) eredetileg Kristelnek szánt a Volt egyszer egy Ameriká-ban. Sőt, amikor Malle ismét hívta az 1992-es Végzet című filmjébe, akkor Kristelt kötötte egy másik film, ráadásul pont az Emmanuelle hetedik része...

Emmanuelle
Fotó: Parafrance Films

Aztán az is előfordult, hogy önként mondott le egy olyan filmről, ami talán valóban jelentős színésznővé tehette volna.

 Olyan szerepeket dobott vissza, mint Az éhség végül Catherine Deneuve által eljátszott vámpírasszonya, a szintén Adjanihoz vándorolt főszerep a Francois Truffaut által rendezett Adéle H. történeté-ben, de a Sebhelyesarcú-ban is lehetett volna ő Al Pacino barátnője Michelle Pfeiffer helyett. És akkor még nem is szóltunk az olyan filmekről, mint a Ridley Scott rendezte sci-fi Szárnyas fejvadász vagy David Lynch látomása, A kék bársony, amelyekre szintén esélyes volt.

A híresen rosszul szerepeket választó Kristelnek az 1990-es évek elején jó barátja, Gerald Depardieu próbált meg segíteni azzal, hogy megkérte Ridley Scottot, hadd játszhassa el Kristel az 1492 – A Paradicsom meghódítása-ban Izabella királyné szerepét, ami végül a stúdió nyomására Sigourney Weavernél kötött ki.

De nem lehet azt mondani, hogy elfeledett sztár lett volna: 1990-ben szerepelt az Én Riviérám című francia tévésorozatban, ahol minden egyes epizódban világhírességek mutatták be az otthonukat és életüket a francia riviérán, így Charles Aznavour, Joan Collins, Roger Moore vagy James Coburn mellett Kristel is kapott egy epizódot és Saint-Tropez-i házában fogadta a tévéstábot, akiknek meglepő őszínteséggel mesélt az életéről. Így például arról is, hogy hollywoodi látogatása alatt, részben viharos magánélete (kapcsolata Hugo Claus íróval, akitől lánya is született, McShane-nel való önpusztító románca és rövid életű házassága egy amerikai üzletemberrel), részben pedig a karrierjével kapcsolatos kudarcélményei miatt az alkohol és a kábítószer rabja lett és csak azután tudott leszokni, hogy visszatért Európába, a terápia részeként pedig egy darabig a húga utrechti éttermében dolgozott pincérnőként.

Nem a rövid ideig tartó, de annál súlyosabb kicsapongás okozta a vesztét, hanem az, hogy 11 éves kora óta kemény dohányos volt: 2001-ben torokrákkal diagnosztizálták, két évvel később már tüdőrák miatt kapott kezeléseket. 

Időközben terápiás jelleggel festeni kezdett, 2004-ben egészen meglepően izgalmas animációs rövidfilmet rendezett saját képei felhasználásával Topor és én címmel, amelyet az az illusztrátor, író és filmes Roland Topor ihletett, aki Kristelt a festésre biztatta (és akinek A lakó című regényét Polanski filmre vitte, eredetileg Kristelt kiszemelve egy fontos szerepre). Kristel rajzfilmje 2006-ban megkapta a New York-i Tribeca fesztivál zsűrijének különdíját. De már nem lehetett belőle neves rajzfilmes sem: a betegsége kiújult, ennek szövődményeként 2012 júliusában szélütéssel került kórházba, ahol október 17-én halt meg.

Leghíresebb filmjének legújabb remake-jét 2024. szeptember 25-én mutatták be a francia mozik: az Esemény című filmjével 2021-ben a velencei filmfesztivál fődíját elnyerő Audrey Diwan rendezte, a címszerepet Noémie Merlant alakítja benne, és persze a francia feministák máris istenítik a filmet.