Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A barátai és családtagjai élete végéig csak Bettynek hívták azt a legendás filmcsillagot, akit a világ Lauren Bacall néven ismert. Hiszen Betty néven született 1924. szeptember 16-án, és hivatalosan sosem változtatta meg a keresztnevét, csak a filmek stáblistáján. Betty Joan Perske egy New York-i családban jött világra, és egész életében szorosan kötődött a városhoz. A zsidó származású felmenői Kelet-Európából vándoroltak ki a tengerentúlra: anyai ágon a mai Románia, apai ágon a mai Belorusz területéről.
A titkárnőként dolgozó édesanyja és az orvosi eszközökkel házaló ügynök édesapja házassága hamar megromlott, az egyedüli gyerek Betty mindössze ötéves volt, amikor elváltak, és ezután szinte alig látta az apját. Ez a rossz viszony is belejátszott abba, hogy az édesanyja nem akarta megtartani a házas nevét, és inkább visszavette a(z egyik) korábbi családnevét, a román Bacalt. Ebből lett aztán a lánya művésznevében Bacall, immár dupla l-el a végén, mert így jobban hangzott a kiejtése. „Biztosan megnehezítette a dolgokat, hogy egyke voltam, akit egy egyedülálló szülő nevelt. Mindig is bizonytalan maradtam kicsit az önértékelésemben. Ráadásul ott volt még a zsidóság is, amit idővel megszerettem, de gyerekként úgy éreztem, mintha valami bélyeg lenne rajtam.” – mondta a gyerekkoráról a színésznő.
Lauren Bacall családja a születése idején még középosztálybelinek számított, de az apja lelépése után anyagi nehézségekkel küzdöttek. Már ahhoz is tehetős rokonok segítségére volt szükség, hogy Bacall színvonalasabb középiskolába járhasson, ahol eleinte a tánc érdekelte a legjobban, sőt balettozni is járt, de aztán az érdeklődése egyre inkább a színészet felé fordult. A gimi után felvették a rangos American Academy of Dramatic Arts színésztanoncai közé, többek között Kirk Douglas társaságában. Ösztöndíj a képzésekhez viszont csak fiúk számára volt elérhető még ekkoriban, és Bacall a maga szerény anyagi hátterével nem bírta fizetni egy idő után a tandíjat, így félbe kellett hagynia a színészi tanulmányait.
A színészi pályához végül kerülőúton jutott vissza. A megélhetése érdekében elkezdett modellkedni, noha később így emlékezett vissza az akkori külsejére: „Csak egy laposmellű, nagylábú, nyakigláb kamasz voltam.” Amíg pedig a fotómodellkedés nem hozott eleget, mellette esténként egy színházban jegyszedőként is dolgozott. Végül egy címlapfotó a Harper’s Bazaar magazin borítóján hozta meg a szerencséjét. A fényképet kiszúrta magának Nancy „Slim” Keith, a híres hollywoodi producer és rendező Howard Hawks akkori felesége. Felhívta a férje figyelmét a címlaplány kisugárzására, Hawks azonban nem volt meggyőzve, és megkérte a titkárnőjét, hogy először nézzen jobban utána a lánynak. A titkárnő azonban félreértette a kérést, és rögtön egy meghallgatást szervezett le Bacallnak, repülőjeggyel Hollywoodba. A személyes találkozás alkalmával Hawks rögtön meglátta a tinédzser lányban egy filmsztár adottságait, és hétéves szerződéssel láncolta a stúdiójához, heti 100 dolláros fizetéssel. Egyetlen dolgot kifogásolt: Bacall magas orrhangját, ezért aztán elküldte beszédtanárhoz, és ott dolgozták ki a színésznő később legendássá váló mély, rekedtesen szexi hangtónusát.
Hawks első filmnek felkínált két, előkészületben álló produkciót is az új színésznője számára: az egyikben Cary Grant, a másikban Huphrey Bogart oldalán mutatkozhatott volna be a mozivásznon. Bacall választása a Cary Grant-filmre esett, de végül Hawks mégse abba a produkcióba rakta be őt. Az első filmje így a Szegények és gazdagok lett, aminek forgatásán már az első találkozáskor felizzott a szenvedély Lauren Bacall és a nála 25 évvel idősebb férfiikon Humphrey Bogart között. „A kezeim remegtek, a fejem remegett, a cigaretta a számban remegett, annyira izgultam a felvétel előtt. Rettegtem, hogy mindent tökreteszek. Minél inkább próbáltam elfojtani a remegést, annál erősebb lett. Végül rájöttem, hogy csak úgy tudom stabilan tartani a fejem, ha egészen lehajtom, az államat szinte megtámasztom a mellkasomon, és onnan nézek fel Bogartra. Működött a dolog.” – emlékezett vissza Bacall a híres pillanatra, ami nem csak kettejük viszonyában jelentett mérföldkövet, de ekkor született meg a „The Look” névre keresztelt legendás nézés is, ami később színésznőként a védjegyévé vált.
A hollywoodi szupersztár Humphrey Bogart ekkoriban még házasságban élt a színésznő Mayo Methot-val, de ez sem akadályozta meg abban, hogy már a forgatáson szerelmi viszont kezdjen a fiatal partnernőjével. Bacall a szüzességét is ekkor vesztette el, és kettejük között napról napra egyre jobban lángolt a szenvedély. Fülig szerelmesen egyértelmű lett számukra, hogy közösen folytatják az életüket, még ha Bogartnak a házassággal kapcsolatban akadtak is kételyei. Nem a szerelmük tartósságában nem bízott, hanem a saját tartósságában, tudatában léve a jelentős korkülönbségnek és az egészségügyi problémáinak. Bogart így feltette magának és a barátainak a kérdést: szabad-e belerángatnia olyan házasságba egy fiatal lányt, ami esetleg csak rövid ideig tart majd? Végül a szintén filmsztár, magyar származású barátjára, Peter Lorrére hallgatott ezügyben, aki így válaszolt a felvetésére: „Öt jó év is többet ér, mint egy se!” Bogart a kétségeit persze megosztotta a szívszerelmével is, akit szintén nem riaszthatott el ilyesmi: „Sosem gondoltam úgy a házasságra, mint valami véget nem érő dologra. Néhány évbe is bele tud férni az örökkésvalóság.” – emlékezett vissza Bacall.
A megismerkedésük után alig egy éven belül meg is tartották az esküvőt, és a házasságuk szerencsére végül nem csak öt évig tartott. Igaz, nagyon hosszú ideig sem: tizenkét közös év adatott meg nekik Bogart halála előtt. Ez alatt a tizenkét év alatt nem csak a magánéletben, de a mozivásznon is rengeteg időt töltöttek együtt, azóta klasszikussá vált filmek sorában szerepelt közösen a kor hollywoodi álompárja. Mind közül a leghíresebb A hosszú álom (1946), melyben Bogart a neki olyannyira jól álló cinikus magánnyomozót, Bacall pedig a neki olyannyira jól álló femme fatale-t alakította, a film noir műfajának egyik klasszikusát megteremtve. Jellemző, hogy Lauren Bacall csak 1950-ben szerepelt először olyan filmben (a Kertész Mihály rendezte Bright Leafben), ahol nem Bogart volt a partnere.
Humphrey Bogart 1957 januárjában hunyt el, az egész életében erős dohányos filmcsillag szervezete feladta a küzdelmet a nyelőcsőrákkal szemben. Mindössze 57 éves volt ekkor, az özvegye pedig csak 32. Bacall az utolsó időkben végig ápolta a súlyosan beteg férjét, és annak halála után is nehezen folytatta a karrierjét. A következő évben forgatott két filmje egyaránt megbukott, és ezután inkább visszavonult egy időre a mozitól. Hazatért New Yorkba, és az ottani színpadokon, élő közönség előtt talált vissza újra a színjátszás öröméhez. Csak a hatvanas évek közepén tért vissza a filmvászonra, és egy új műfajban, komikaként mutatta meg egy másik arcát Tony Curtis oldalán A szex és a hajadonban.
Közben Bacall magánélete is fordulatosan alakult. A férje halála után nem sokkal egy másik szupersztár férfibálvánnyal, Frank Sinatrával kezdett szerelmi viszont. Az énekes a kezét is megkérte, de amikor ennek híre kiszivárgott a bulvársajtóhoz, Sinatra dühében véget vetett a kapcsolatnak. Bacallt tartotta felelősnek a dologért, és elárulva érezte magát – pedig egy oktalan közös barát fecsegett csak a nem megfelelő embernek. Bacall 1961-ben ment újra férjhez, de nem Sinatrához, hanem a színésznagyság Jason Robardshoz. Nyolc évig tartott a frigy, egy közös gyerekkel, aki csatlakozott a Bogarttal közös két csemetéhez. Bacall mindhárom gyereke megpróbálkozott később a színészi pályával, de egyikük se futott be közel olyan karriert se, mint a szüleik.
Hiába a korai befutás, a klasszikussá vált filmek egész sora (a már említetteken kívül például a Gyilkosság az Orient expresszen, A mesterlövész, vagy a Tortúra), a hollywoodi élvonalban eltöltött évtizedek, egy idő után pedig a legendás díva státusza, Lauren Bacallról sokáig tudomást sem akart venni az Oscar-díj. 72 éves korában jelölték először és utoljára az elismerésre a Tükröm, tükröm című romantikus komédiáért, de akkor sem vihette haza az aranyszobrocskát. 2009-ben végül egy életműdíjjal orvosolta a helyzetet az Amerikai Filmakadémia.
„Még mindig dolgozom, sosem hagytam abba, és amíg az egészségem engedi, nem is fogom.” – jelentette ki Bacall már jóval a hetven felett, és tartotta is magát a szavához. Még a 21. században is rendszeresen felbukkant kultfilmek kisebb szerepeiben, így például a Dogville-ben, a Születésben, vagy a Maffiózók sorozatban. Hangját adta A vándorló palota animációs film boszorkányának, és élete utolsó színészi munkája is egy szinkron volt: a Family Guy tévésorozat egyik 2014-es epizódjában. Hollywood történetének egyik legnagyobb dívája végül néhány héttel a 90. születésnapja előtt hunyt el, sztrók következtében.
