Legjobb vámpírfilmek: itt a toplista

Az elveszett fiúk

Drakula, Nosferatu, Martin, Interjú a vámpírral. Mutatjuk: ezek a legjobb vámpírfilmek!

A horrorfilmes összeállításunk után ezúttal a filmes vérszívókkal foglalkozunk. A vámpírfilm a tömegkultúra népszerű, sokszínű és több ezer művet is magába foglaló része (nem tévedés: csak Bram Stoker Drakula című regényéből közel 200 feldolgozás született), ami nem csak a horrorhoz kapcsolódik: a vámpírfilmek a dráma , az akció , a sci-fi , a romantikus film, a vígjáték vagy a fantasy műfajaiba is beletartozhatnak. Ráadásul a legjobb vámpírfilmek hatással voltak a teljes tömegkultúrára: a filmekben bemutatott vérszívók mintául szolgáltak a teljes vizuális kultúrára (képzőművészet, képregény, számítógépes játékok, reklámok), az irodalomra (amely a vámpírfilmek egyik kiindulópontja) és a zenére is. Meg persze magára a mozira is: legutóbb például a chilei Pablo Larraín is vámpírfilmes klasszikusokból merített ihletet az Augusto Pinochet-ről készített A gróf című történelmi szatírájához.

A Drakula nem hiányozhat a legjobb vámpírfilmek listáiról (a képen: Lugosi Béla)
Fotó: Universal Pictures

Ezek a legjobb vámpírfilmek - a bemutatásuk időrendjében

Számos lista mutatja be, melyek a közönség és a kritikusok által is elismert vámpírfilmek, mi néhány ilyen lista alapján válogattuk ki a 10 legjobbat a tematikai műfaj alkotásai közül. Válogatásunkban egyaránt megtalálhatóak klasszikusok és modern vámpírfilmek is.

• Nosferatu (1922): a vámpírfilmek némafilmes klasszikusa, a német expresszionista Friedrich Wilhelm Murnau rendezésében, amely Bram Stoker 1897-es Drakula című regényének engedély nélküli, nem hivatalos feldolgozása, de nem ez teszi izgalmassá, hanem Max Schreck emblematikus alakítása és persze Murnau teljesen egyedi felfogása, ahogyan a rémtörténetből egy egész világot fenyegető járványfilmet és tágabb értelmű erkölcsi példázatot csinál (a filmet Werner Hercog 1979-ben "újraforgatta" Nosferatu: Az éjszaka fantomja címmel, amelyben nagyobb szerepet kap a vámpír tragikus magányossága).
• Drakula (1931): Tod Browning változata már a hangosfilm idejében készült, ez a film tette a hollywoodi szörnyfilmek sztárjává a magyar Lugosi Bélát, akinek hihetetlenül szuggesztív játéka a mai napig meghatározza az erdélyi vérszívó gróf filmes megformálását (a filmről itt írtunk bővebben).
• Vámpír (1932): még egy korai klasszikus, a dán Carl Theodor Dreyer rendezésében, ezúttal nem Stoker művéből, de szintén irodalmi ihletésre. J. Sheridan Le Fanu 1872-es természetfeletti "mesegyűjteményének" alakjai ihlették meg Dreyert, aki leleményes árnyjátékkal és néhány különleges beállítással gazdagította a vámpírfilmek világát, a következő generációk számára ihletadóan.
• Dracula (1958): a horrorokra specializálódott brit Hammer stúdió egyik legnagyobb sikerfilmje, Terence Fisher rendezésében és Cristopher Lee (Drakula) és Peter Cushing  (Van Helsing) főszereplésével. Ez a film vezette be a hegyes és véres szemfogakat, a vörös kontaktlencséket, az áldozatok merész dekoltázsait, az előre megfaragott karókat, valamint a Drakula koporsójára fröccsenő vért a vámpírfilmek szinte kötelező kelléktárába. George Lucas is sokat tanult a Hammer Drakula-sorozatából (összesen 8 folytatás készült hozzá), és az első film főszereplőit később szerepeltette is saját, galaktikus filmszériájában: Cushing alakította az 1977-es Star Wars-ban a Halálcsillag parancsnokát, Tarkin kormányzót, míg Lee megkapta Dooku gróf szerepét az előzménytrilógia két részében (Csillagok háborúja II: A klónok támadása, Csillagok háborúja III: A Sith-ek bosszúja), ráadásul a Dooku gróf kísértetiesen hasonlít arra, hogy gróf Drakula.
• Martin (1977): egy rendhagyó vámpírfilm George A. Romerótól, a zombifilmek mesterétől. A Martin különlegessége, hogy címszereplője (John Amplas) voltaképpen nem természetfeletti lény, hanem egy zavarodott fiatalember, aki vámpírnak képzeli magát. A filmben katolikus papot alakító Romero már a zombikkal is elkövette, hogy leszakította őket az eredeti "spirituális" gyökerükről, a karibi hitvilágról, ezúttal a vámpír demitizálását követte el, hogy egy vérre szomjazó tébolyult fiú sorsával korának amerikai társadalmi zavarodottságát mutassa be.

Az éhség (Susan Sarandon és David Bowie)
Fotó: Metro-Goldwyn-Mayer

• Az éhség (1983): Tony Scott rendezői bemutatkozása egy erotikus horrorfilm Whitley Strieber regényéből. A Catherine Deneuve, David Bowie és Susan Sarandon főszereplésével készült Az éhség a post-punk banda Bauhaus Bela Lugosi's Dead című számával indul, vagyis rögtön a vámpír halálát énekli meg, hogy aztán egy fura szexuális háromszögön keresztül beszéljen az 1980-as évek egyre vadabb szexuális szabadosságáról. Nem véletlen, hogy Scott filmjét szokás a bemutató előtt két évvel kirobbant HIV-járvány, illetve az AIDS allegóriájaként is értelmezni.
• Az elveszett fiúk (1987): Joel Schumacher észvesztően horrorisztikus fekete komédiájához az adta a kiindulópontot, hogy a forgatókönyvírók (Janice Fischer és  James Jeremias) azon morfondíroztak, esetleg Pán Péter valójában egy kisfiú testébe zárt vámpír, aki nem öregszik, éjjel megy a városba és újabb gyerekeket fertőz meg a vámpírkórral, akikkel együtt élhet Sohaországban. Ezt továbbgondolva készült el a tinédzserekről szóló, de nagyon is 20. század végi vámpírmese, ami egyszerre ijesztő és végtelenül humoros – és ami nélkül nem létezne a Buffy, a vámpírok réme, az Alkonyat-sorozat vagy Taika Waititi és Jemaine Clement agymenése, a Hétköznapi vámpírok sem.
• Drakula (1992): Francis Ford Coppola nagyszabású gótikus horrorfilmje, amellyel az 5 Oscar-díjas rendező nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy leforgassa Stoker regényének leginkább szöveghű, ugyanakkor leglátványosabb feldolgozását. A film tobzódik a színekben, vérben és erotikus felhangokban – no meg sztárokban: Gary Oldman, Winona Ryder, Anthony Hopkins, Keanu Reeves alakítják a legfontosabb szerepeket, de feltűnik szexi vámpírnőként Monica Bellucci is, míg Drakula háborodott követőjét, Renfieldet Tom Waits formálja meg. Max Schreck, Lugosi Béla és Cristopher Lee után Gary Oldman egy teljesen új, eredeti Drakula grófot mutatott be a közönségnek – mégis, időnként, egy gesztus erejéig meg is idézi a nagy elődöket.
• Engedj be! (2008):  a svéd Tomas Alfredson rendezése (John Ajvide Lindqvis regényéből és forgatókönyvéből) rendhagyó vámpírfilm. Az 1980-as évek közepén, Stockholmban játszódó film főhősei gyerekek: egy 12 éves magányos fiú, akit az osztálytársai rendszeresen terrorizálnak, illetve egy titokzatos, de ugyancsak magányos lány, aki nem rég költözött a szomszédba. A film tompítja a megszokott horrorelemeket és kerüli a vámpírkonvenciókat, hogy hangsúlyozza a kitaszított gyerekek közötti kapcsolatot, de amikor kell, brutálisan hat – így válik az Engedj be! a véresen kegyetlen társadalomkritika és a gyengéd melodráma keverékévé. 
• Halhatatlan szeretők (2013): Jim Jarmusch kulturális utalásokban gazdag filmjében Tom Hiddleston és Tilda Swinton egy szerelmespárt alakítanak, akik évszázadok óta ismerik egymást, sokat láttak, rajonganak a művészetekért, összetartoznak, mégis olykor egy világ választja el őket, legalábbis fizikailag. És két sznob, akik lenézik az embereket. Jarmusch a fennkölt eszmék és a legpusztítóbb gyarlóságok ütköztetésével gondolta újra a vámpírfilmek szerelmi témáit, és a vámpirizmust arra használja fel, hogy a művészet időtlenségét a modern kor pusztításával ütköztesse.
• +1: Óhatatlanul kimaradt néhány régebbi vagy modern klasszikus, esetleg közönségkedvenc, ezeket soroljuk itt fel: Az utolsó ember a Földön (1964, r.: Sidney Salkow, Ubaldo Ragona), Vámpírok bálja (1967, r.: Roman Polanski), A fehér féreg búvóhelye (1988, r.: Ken Russell), Cronos (1992, r.: Guillermo del Toro), Interjú a vámpírral (1994, r.: Neil Jordan), Alkonyattól pirkadatig (1996, r.: Robert Rodriquez), Penge (1998, r.: Stephen Norrington), A vámpír árnyéka (2000, r.: E. Elias Merhige).