40 éve halt meg a modern mozi mestere, Francois Truffaut

Vágólapra másolva!
Kifulladásig, Amerikai éjszakai, 451 Fahrenheit, Az utolsó metró, pár filmtörténeti alapmű, ami nélkül nem létezne a mai modern filmgyártás. 40 éve hunyt el Francois Truffaut, aki közel hozta, és kézzel foghatóvá tette a filmet mindenki számára.
Vágólapra másolva!

1984-ben, napra pontosan 40 éve hagyott itt minket a modern filmgyártás mestere. Francois Truffaut filmjei nem csak mai szemmel mesterművek, a maguk korában egyenesen megbotránkoztatták a közönséget. Na, nem a közönségességükkel, sokkal inkább aktuális témaválasztásaival, stúdiójelenetek helyett gerillamódszerrel forgatott utcai jeleneteivel, nyílt nyelvezetével és a szuperközelivel, amivel szinte kézzel foghatóvá váltak a vásznon a legnagyobb sztárok is. Truffaut formabontó alkotója volt a francia újhullámnak.

Francois Truffaut, Francois Truffau, FrancoisTruffau
Az utolsó metró premierjén: Francois Truffaut jobbra 
Fotó: Getty Images

Francois Truffaut: Kifulladásig

Az 1932-ben született francia alkotó az ötvenes évek végén próbálgatta a szárnyait, az igazi siker 1959-1960 között jött el, ugyanis a francia újhullám két alapművét szerezte: A négyszáz csapást rendezőként, a Kifulladásig című Jean-Luc Godard filmet pedig íróként jegyzete, dacára annak az anekdotának, hogy a film teljes egészében forgatókönyv nélkül készült. Filmje nem ismeretlen, sokkal inkább ki nem mondott témákat mondott ki, naturista eszközökkel, stúdiók helyett a nyílt utcákon, a közemberek között forgatva. A négyszáz csapásban papíron nincs semmi újszerű, de a ki nem mondott szavak helyett itt Truffaut keményen az arcunkba nyomta, mi lesz az olyan gyerekből, akikre magasról tesznek a szüleik, míg a Kifulladásig piti bűnözője és újságíró lányának románca a korszellem pontos lenyomata. 

Francois Truffau, FrancoisTruffau, Francois Truffaut
A mester a természetesség híve volt
Fotó: Getty Images

Truffaut és a természetes játék

Mivel hiperközeli jeleneteket használt, mindenfajta statikus beállítások nélkül, ezért fontos volt számára, hogy a színészei a lehető legtermészetesebben viselkedjenek. Nem instruálta túl őket, a legkevésbé szerette volna, ha játszanának, stílusának lényege, hogy valahol önmagunkat lássuk vissza a vásznon. Nem akarta ő egy elérhetetlen sármőrré tenni Jean Paul Belomondot vagy elérhetetlen szépséggé tenni Jean Seberget, csupán két karakteres embert bemutatni, akik jöhetnének velünk szembe az utcán. Truffautnak egyszer gyűlt meg a baja: Ray Bradbury 451 Fahrenheit című regényének adaptációja során, sehogy sem tudott dűlőre jutni a főszereplő Oscar  Wernerrel. Az égető sztorija, akinek egy feladata van: minden  könyvet elégetni a Földön. A sci-fi alapvetően nem volt a francia rendező műfaja, de ez a történet annyira megfogta, hogy évekig keresett rá finanszírozókat, ezért is zavarta Werner maníros alakítása. 

Francois Truffau, FrancoisTruffau, Francois Truffaut
Francois Truffaut stúdió helyett az utcára vitte a filmet
Fotó: Getty Images

Francois Truffaut és a valóság

A hetvenes években minden csillogás nélkülözve mutatta be, milyen pokoli is a színészek élete egy-egy forgatáson, főleg ha a maximum sem elég. Az Amerikai éjszaka alapműve lett a filmipar valóságát bemutató filmeknek, sokan a filmtörténet egyik legjobb alakításának tartják a néhai Valentina Cortese díváját, akinek komoly gondjai akadnak azzal, melyik ajtón is kell belépnie a megadott jelenetbe. Az olasz színésznőt Oscarra is jelölték és morbid módon a nyertes Ingrid Bergman teljes köszönőbeszéde arról szól, hogy Cortese érdemelte volna a díjat, ugyanis ő és minden színész tudja milyen, ha "nem jó ajtón" lépünk be. 1980-ban, az Utolsó metróban a szenvedély, a színház és a történelem keveredik egymással a színésznő és a zsidó színháztulajdonos tragikus történetében. Ez a két film a szórakoztatóipar árnyoldalát bemutató trilógiájának két darabja Truffaut életművéből, azonban a harmadik, a Mágikus ügynökség munkacímen futó darab már nem készülhetett el a halála miatt. 

Francois Truffau, FrancoisTruffau, Francois Truffaut
A fiatal Francois Truffaut
Fotó: Getty Images

Truffaut és a nők

A női nem nagy kedvelőjeként Truffaut nagy kanállal falta az életet, neje Madeleine Morgenstern 1965-ben vált el tőle, két gyermekükkel. Szerelmei között volt Claude Jade és a legendás Fanny Ardant, akivel se veled, se nélküled kapcsolata a filmvilág egyik legizgalmasabb szerelmi sztorijai közé tartozott. Bár csak 1981-ig éltek együtt, jóban maradtak és Ardant mellette maradt élete utolsó évben is. Truffaut 1983-ban sztrókot kapott, ahol kiderült, agydaganata van. Alig egy évvel a diagnózis után 1984-ben, mindössze 52 évesen hagyott itt minket és a legendás filmjeit a francia mester. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!