Így néznek ki Európa vademberei

Busó, Krampusz, Strohmann, Babugeiri, Juantramposo, Schnappviecher, Cerbul - mind európai vadember figurák, és mind szerepelnek Charles Fréger francia portréfotós Wilder Mann sorozatában. Miért lehet érdekes egy mai fiatalnak egy több száz éves szörnypofa, és mit árulnak el a modern életről? A Rudas fürdő barlangszerű hangulatáért rajongó fotóssal beszélgettünk a vadságról.

Bear, Arles-sur-Tech, Franciaország // Cerbul, Corlata, Romána
További fotókért kattintson a képre! Fotó: Charles Fréger

Miért érzett késztetést, hogy ezeket az ősi jelmezeket fotózza egész Európában?

Előtte sokáig kínai operaénekesek és európai királyi vagy köztársasági őrök portréin dolgoztam. Mindkettőben nagyon erős hangsúlyt kapott a jelmez vagy az egyenruha, utána valami organikusabbra, természetesebbre, radikálisabbra vágytam. A vadsággal kezdtem foglalkozni, és azt is meg akartam kockáztatni, hogy nem mutatom meg az alanyok arcát.

Az osztrák Krampusz volt az első vadember, amit lefotóztam. Bécsben egy magyar barátom említette a mohácsi busókat, így velük indult el igazán a projekt, 2010 februárjában. Végül két télen keresztül dolgoztam a portrék elkészítésén. Az eredeti elképzelés az volt, hogy olyan országokban fotózom csak, ahol kemény telek vannak, sok hóval. Azt akartam, hogy megjelenjen a tél a képeken, de ennél sokkal messzebbre vezetett az út, és Spanyolország, Portugália, Görögország vadembereivel egészen más jött ki belőle.

Igaz, hogy délről északra haladva egyre ijesztőbbek a szörnyalakok?

Dehogy! Az, hogy ijesztőek, csak egy kis része az egésznek. A jelmezek egy része persze azt a célt szolgálja, hogy a gyerekeket ijesztgesse, de sok egyszerűen csak a vadságot fejezi ki. Az nem olyan fontos, hogy félelmetes-e, az pedig végképp nem, hogy északi vagy déli.

Zarramacos, Silió, SPanyolország // Chriapa, Rózsahegy, Szlovákia
További fotókért kattintson a képre! Fotó: Charles Fréger

Ezek a jelmezek leginkább csak fesztiválokon kerülnek elő. Hogyan találta meg 18 ország busóját?

Szándékosan a fesztiváloktól távol dolgoztam időben és térben is. Volt, hogy fesztiválon beszéltük meg az időpontot a fotózásra, de az egyik alapvetés az volt, hogy a portrék a fesztiválok kontextusán kívül készüljenek.

A legtöbb figurát nem volt nehéz azonosítani és a hagyományt őrző csoporttal kapcsolatba lépni, ha már egyszer sikerült kideríteni a szörnyek nevét az adott nyelven. Romániában, Bulgáriában, Görögországban, Macedóniában például néprajzi múzeumok segítettek, és sokszor az egyikféle jelmezt viselő csoport is úgymond továbbadott a következőnek. Nagyon erősen élnek ezek a hagyományok, a legnehezebb az volt, hogy rábeszéljem őket, hogy a fesztiválokon kívül találkozzunk, és rászánják az időt, hogy jelmezbe bújjanak csak azért, hogy lefotózhassam őket.

Caretos, Lazarim, Portugália // Busó, Mohács, Magyarország
További fotókért kattintson a képre! Fotó: Charles Fréger

Ezek a találkozások persze intenzívek, és így tudom beleásni magam egy-egy közösség életébe. Amikor belekezdek egy témába, mindig a lehető legtöbbet ki akarom hozni belőle, minél jobban be szeretnék hatolni az ábrázolt közösségek területére. Ezért adódott úgy, hogy végül az eredetileg tervezett három-négy ország helyett egész Európát bejártam.

Erős a néprajzi, antropológiai jelleg a legtöbb sorozatában, a Wilder Mannban pedig különösen. Van ilyen háttere?

Ugyan, dehogy! De például egy japán egyetem felkért kutatónak a Wilder Mann nyomán, annyira erősnek érezték benne az antropológiai vonalat. Bár nekem ezek portrék, ez az én művészetem. Persze a munkám kapcsolódik más területekhez, az antropológiához, a divathoz, a tánchoz, a zenéhez.

Akarja folytatni a vademberek fotózását Európán kívül is?

Japánban elkezdtem, és Ázsiában akarom folytatni, de nem akarok ennek a területnek a rabja lenni. Biztosan találkozom majd további csoportokkal, de nem keresem őket tudatosan, mint a Wilder Mannhoz. Amikor belefutok utazás közben, és van időm és kedvem is, persze, de nem ilyen koncentráltan. Szükségem van arra, hogy időről időre új témát találjak, és egy számomra új közösség életébe tudjam beleásni magam.

Valóban minden munkája egy-egy közösségről szól, ilyen a budapesti Rudas fürdőben készült portrésorozat is. Ez a busók fotózásának mellékterméke?

Nem, sokszor voltam a Rudasban, amikor Magyarországon jártam, és nagyon szeretem. A felújítás előtt még jobban szerettem, mint most. A sorozat hat-hét éve készült, egy ideje akkor már szerettem volna az emberi testtel foglalkozni, anélkül, hogy belemennék túlságosan a meztelenség ábrázolásába.

Két portré a Rudasban készült sorozatból Fotó: Charles Fréger

Nagyon tetszett, hogy milyen érdekes személyiségekkel lehet a Rudasban találkozni, akik ha nem is mindennap, de hetente biztosan eljárnak, ismerik egymást. Ezt akartam ábrázolni portrékon. Tizenkét embert fotóztam, záróra után, az üres fürdőben, éjszaka dolgoztunk. Akik vállalkoztak rá, délután jöttek a fürdőbe, és utána ott maradtak a fotózásra.

Érdekes élmény volt, amelyet jó lett volna tovább vinni, de nem volt egyszerű. Nagy különbség van már csak képileg is például a Rudas és a Gellért között, az sokkal inkább egy nyilvános fürdő, 19. századi stílusban. A Rudas sokkal radikálisabb, egyfajta visszatérés a gyökerekhez, már csak a középkori török épület miatt is. Emiatt szeretem. Olyan, mint egy barlang, van benne valami primitív.

Az ilyen ősi, törzsi élmény keresésének lehet szerepe a Wilder Mann sikerében?

Nem tudom, mit értenek pontosan a "vissza a gyökerekhez" kifejezés alatt, de abban biztos vagyok, hogy a fiatal generáció is a közösségeket keresi. Akár igaz, akár nem, hogy az individualizmus korában élünk, és mindenki önzőbb, mint korábban, a közösséghez való tartozásra igényünk van.

Tschäggättä, Lötschental, Svájc // Boes, Szardínia, Olaszország
További fotókért kattintson a képre! Fotó: Charles Fréger

Persze ezek a közösségek mások, mint korábban, de attól még nagyon is léteznek. Lehet, hogy nem homogén csoportokban találkozunk egymással, és a kapcsolattartás részben áthelyeződött az internetre, de a közösségek megvannak, csak absztraktabbak, mint voltak. Lehet, hogy jobban vonzódunk az ősi, régies dolgokhoz, mert ennyi modern technika vesz körül minket, de az is lehet, hogy az egész egy marhaság. A hatvanas évek fiataljainak a fantáziáját például állítólag a modernitás ejtette rabul. Mindenki más.

Meglehetősen költséges lehetett 18 országot végigjárni.

Mindent magam fizettem. Majdnem csődbe is vitt a Wilder Mann, nagyon sok pénzbe került, Útközben nem tudtam mással foglalkozni, nem volt bevételem, és megvolt a veszélye, hogy egy fillért sem látok viszont az ebbe fektetett pénzből.

Schnappveicher, Olaszország // Pelzmartle, Bad Herrenalb, Németország
További fotókért kattintson a képre! Fotó: Charles Fréger

A művészi projektjeimet szinte mind magam finanszírozom, de a Wilder Mann nem is egy olyan téma, amelyre bárki is megbízást adna. Bevétel a képek sajtóeladásaiból, illetve a belőlük készült könyv és a gyűjtők számára készített nyomatok eladásaiból származik. Vannak persze fizetett megbízásaim is magazinoknak, vagy alapítványok által rendelt munkák, de nem pályázom soha állami támogatásra, az túl bonyolult, és szeretem, ha a saját tempómban tudok dolgozni, anélkül, hogy mindenféle bizottság döntésére kéne várnom, hogy belevághatok-e egy projektbe. Autonóm vagyok, nagyon nem akarok kormányzati művész lenni.

Az is érdekeli, milyen fényképezőgéppel, világítással dolgozott a fotós? Erről az [origo] fotó blogján olvashat!