Miközben az Európai Unió megoldásokat próbál keresni a menekültválságra, van egy település a görög-macedón határon, ahol több tízezer ember sorsa függ attól, hogyan döntenek Brüsszelben. A mindössze 150 lakosú, aprócska, határ menti településen 13-14 ezer menekült zsúfolódott össze, de esélyük sincs a továbbjutásra, mióta a határok lezárásával megszűnt a nyugat-balkáni útvonal.
Macedónia tavaly év végén kezdett szigorítani a belépésen, arra hivatkozva, hogy a többi ország is így tesz. Először csak a gazdasági bevándorlók nem kelhettek át a határon, majd novemberben már az afgánokat is kitiltották. Múlt vasárnap már azokat a szíreket sem engedték át, akik nem ostromlott városból érkeztek. Így a damaszkusziak nem mehettek tovább, de az aleppóiak igen.
A határon puskaporos a hangulat, a menekültekre a macedónokon kívül szlovén és lengyel katonák vigyáznak. A feszültség napról napra nő, már korábban is előfordult, hogy gumibotokkal és könnygázzal kellett visszatartani a feldühödött tömeget. A legtöbben azonban csak ülnek, és könyörögnek a határőröknek, hogy engedjék át őket.
A rögtönzött tábort eredetileg 2000 ember számára húzták fel a görögök, de a határok lezárása óta egyre többen és többen torlódnak fel a környéken. Már a vasútállomáson is állnak a sátrak – vonat úgysem jön – miközben napról napra egyre többen érkeznek a határra, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb tovább mehetnek.
Eddig főleg egyedülálló, fiatal férfiak laktak a táborban, az utóbbi hetekben azonban egyre több a nő és a gyerek. Sok feleség most indult el a férje után, és rengeteg a kiskorú is. Közülük többen összezsúfolódva, nagyobb sátrakban élnek. „Aki csak tud, eljön otthonról” – mondta egyikük.
A legtöbben továbbra is Németországba szeretnének eljutni, vagy mert már ott vannak a családtagjaik, vagy mert azt hallották, hogy ott bánnak velük a legjobban. Görögországban nem akarnak maradni, mert szerintük az egy szegény ország, és nem lennének lehetőségeik. Ennek ellenére több heti várakozás után sokan döntenek úgy, hogy élnek a görög kormány ajánlatával, és az ország területén felállított többi menekülttábor egyikébe mennek.
A táborban alig van víz, nyilvános illemhely, a zuhanyzásról pedig álmodni sem lehet. A menekültek egymáson segítenek, itt fiatal férfiak borotválkoznak. A körülmények ellenére nagyon sok a görög önkéntes is, nem véletlenül. Az itt élők többsége menekültek leszármazottja, és ezt a mai napig nem felejtette el. Sokan úgy gondolják, kötelességük segíteni a bajbajutottakon. Van, aki tűzifát, mások élelmet hoznak.
A menekülttábort sokan egy végtelen sorállásnak élik meg. Sorba kell állni a vízért, az élelmiszerért, a tiszta ruháért. A körülményeket az ott élők nagyon nehezen viselik. „Ez borzasztó, hihetetlen és kibírhatatlan. A hazámban háború van, itt pedig lezárják a határokat” – mondta a Reuters tudósítójának egy 23 éves szír fiú.
Az itt élőknek kivétel nélkül mobiltelefonra van szükségük, ezt a helyiek is jól tudják. Ez a görög nő SIM-kártyákat árul az autójának motorháztetőjén. A zsúfoltságot és a kétségbeesést az embercsempészek is kihasználják, a hatóságok attól félnek, hogy hamarosan új útvonalak után néznek.
A táborban tapintható a feszültség. „Minél többen jönnek, annál nagyobb lesz a dühük” – mondta a Vöröskereszt egyik munkatársa. A segélyszervezetek jól tudják, hogy csak idő kérdése, mikor tör ki megint lázadás, akkor viszont nem biztos, hogy a lezárt határ megállítja az éhes és fáradt menekülteket.
A még mindig a csőd szélén álló görög kormány számára az Idomeni mellett kialakult helyzet egyenlő a rémálommal. A hivatalnokok a hadsereg segítségével próbálják ellátni a feltorlódott menekülteket, de a lehetőségek végesek, pedig naponta újabb százak érkeznek. „A probléma meghaladja az ország és a kormány képességeit” – jelentette ki hétfőn Aléxisz Cíprasz miniszterelnök.
A menekültek közül van, aki három hete várakozik a puszta közepén felállított sátrakban, borzalmas higiéniai körülmények között. A helyzetet nehezíti, hogy napok óta szakad az eső, és a mező valóságos sártengerré változott. Sokan a görög partoknál, önkéntesektől kapott takarókban vacogva próbálják átvészelni a hideget.
Az eső és a sár a gyerekeket és az időseket viseli meg a legjobban. Gondot okoz az orvosi ellátás teljes hiánya is, a menekülteket önkéntesek próbálják ellátni, de nincsenek hozzá elegen. A hideg miatt rengeteg a meghűléses beteg, de sokan szövődményektől is szenvednek.
Az elhagyatott vasútállomáson sokszor elszabadulnak az indulatok. Egy fiatal apa gyermekével és egy német zászlóval a karján üzent a fotóriportereknek. Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának szóvivője szerint a helyzet szép lassan humanitárius katasztrófába torkollik. "Nem tarthatunk embereket ilyen körülmények között, és várhatjuk el tőlük, hogy nyugodtak maradjanak" - mondta Babar Baloch.
Sokszor a különböző népcsoportok között sem sikerül fenntartani a békét. Egy afgán fiú arra panaszkodott, hogy a szírek többször is kilökték a sorból, amikor élelmiszerre várt. Az afgánoknak sokszor azt sem engedik a szírek, hogy fűtött sátrakban aludjanak. „A szírek sok problémát okoznak, de nem harcolok velük. A legnagyobb gondom nem velük, hanem a határzárral van” – mondta egy afgán fiú.
A menekültek a lezárt határ ellenére nem adják fel, és abban reménykednek, hogy előbb-utóbb átjutnak. Az Orvosok Határok Nélkül szakértője szerint a többség nem is fog elmenni, mert lelkileg fontos nekik, hogy a határ mellett legyenek, hátha kinyílik néhány percre. Ha kihagynák a lehetőséget, azt nem bocsátanák meg maguknak.
"Lassan meghalunk itt" - írták a menekültek egy lepedőre. A segélyszervezetek szerint szép lassan mindenki feladja a reményt, aki több hete a táborban van. Egy nő azt mesélte, hogy amikor a falu fölött helikoptereket lát, mindig abban reménykedik, hogy egyszer csak rájuk dobnak egy bombát, és végre mindennek vége lesz.
Az Európai Tanács a jövő héten ül össze ismét Törökországgal, hogy megoldást találjanak a menekültválságra. Bármiről is döntenek, az Idomeni mellett táborozó menekültek nem fognak hazamenni, ha egyszer már eljutottak idáig. Kérdés csak az, meddig képesek nyugodtan várni a lezárt határ mellett, amelynek a túloldalán egy országgal közelebb kerülnek a vágyott célhoz.