A visszavonult üzletemberrel a születésnapi est délelőttjén a mátraházai Ózon Hotel lobbifolyosóján telepedtünk le beszélgetni. A köszöntésre érkezettek elhaladtukban percenként üdvözölték Magyar Józsefet, intettek neki. Ő mindenkire visszamosolygott, de közben készségesen idézte fel élete nyolc évtizedének történéseit.
– A kerek évfordulók a számvetések időpontjai. Azt hiszem, nálam is így van. Ha az ember elér egy bizonyos szintet akár életkorban, akár a munkában, akkor értékel. Esetleg átgondolja azt, mi vár rá. Szerények voltak az álmaim fiatalon, szegény családból származtam. Az élet úgy hozta, hogy sikerült lépésről lépésre építkeznem, és elérni olyan eredményt, ami nem sokaknak sikerül. Ehhez nagyon sokat kockáztattam, de hál'Istennek bejött, és egyre sikeresebb lettem. Ez azonban nem csak az én érdemem, hanem a környezetemé is, akik segítettek ebben – emelte ki Magyar József.
A rendszerváltás idején bátorság, elszántság és kreativitás is kellett a magáncég indításához.
– Ez így igaz. Akkor egy állami cégnél dolgoztam, és a vállalati tanács úgy döntött, hogy hogy a cég egy részét lehet privatizálni. Akkor a vezetés harmadik vonalában fejlesztési főmérnök voltam. Úgy véltem, a nálam előbb lévők, a vezérigazgató, az igazgatók majd elkezdik a privatizációt. Három hónap után sem történt semmi. Akkor mondtam a vállalatvezetőnek, hogy szeretnék beszállni a privatizációba. Voltak olasz, német ismerőseim, és megvolt az a lehetőség, hogy ha 50 milliós alaptőkéig hoz létre valaki kft-t, és ennek 30 százaléka külföldi tulajdon, akkor 5 évig csak 60 százalék adót kell fizetni. Ezt a lehetőséget ragadtam meg. Az olasz és a német ismerőseim beszálltak fejenként 7,5 millióval – a 30 százalék 15 millió volt, az akkor náluk kártyapénz volt. Megcsináltam a céget, az első év nagyon jól sikerült. Utána folyamatosan fejlődtünk, mondhatni, a baromfiiparban Magyarország legkisebb cégéből egy jópár éven belül meghatározó cég lettünk. Az első háromban benne voltunk. Nagyképűség nélkül mondhatom, ez az én munkám eredménye. Illetve a segítőimé. Olyan ez, mint egy karmester szerepe: a zenekar nem működik nélküle – részletezte Magyar József.
Az üzletembert korábban már jellemezték azzal, hogy patriarchális szemlélettel irányította a cégét. Ez nála emberekkel való törődést jelentette.
– Amikor az állami vállalaton belül létrehoztam a magáncéget, akkor 120 embert vettem át. Összehívtam őket és elmondtam nekik: eddig a miénk volt a cég, most az enyém, de hozzám bárki, bármikor bejöhet, s ez végig meg is tartottam. Minden egyes emberrel, még a takarítóval is leültem és elbeszélgettem. meg akartam hallgatni a véleményüket, hogy állnak a változáshoz, hogyan fognak majd dolgozni. Nagyon pozitív volt a reakciójuk. A takarítónőtől a második számú vezetőig mindenki örült ennek a lehetőségnek. Az emberekben bizalmat ébresztett, hogy a főnöknek bármikor el lehet mondani a panaszukat is. Igaz, ha valaki panasszal jött, meghallgattam a másik felet is. Csak azután próbáltam meg úgy dönteni, hogy az igazságos legyen valahogy. Igazság, persze, soha nincs, mert ami az egyiknek jó, az a másiknak fáj. De azért megpróbáltam. A dolgozók nélkül nem értem volna el azt, amit, az ő hozzáállásuk számomra mindig fontos volt – hangsúlyozta Magyar József.
Az üzletember 2018-ban végül eladta a Hungeritet.
– Igazából nem kényszített semmi az eladásra. Jött egy olyan ajánlat egy olyan embertől, akinek tudtam, hogy van pénze. Tudtam hogy van egy hatalmas üzleti birodalma, és ebből a baromfi profil hiányzik. Megkerestek, hogy eladnám-e nekik a Hungeritet. Megbeszéltem a családommal az ajánlatot, és abban maradtunk, hogy igen. Ahhoz ugyanis, hogy egy cég fejlődjön, beruházni kell. Az új tervünkben egy új vágóüzem szerepelt, ami akkor egy 30 milliárd forintos beruházás lett volna. Ennyi pénzünk nem volt. Hitelt kellett volna felvenni. Túl nagy volt a kockázat, ezt már nem vállaltuk föl. Ezért adtuk el olyannak, akinek volt erre pénze. Nem akartam volna olyannak odaadni, aki csak azért veszi meg, hogy bezárja az üzemet. Volt több kérő is, de egy része arra játszott, hogy a piacot vegye meg. Vagy az élő áru, vagy a vágott áru piacát. Nagyon fontos az életben, hogy mit, mikor és hogyan döntünk. Az utóbbi évek gazdasági folyamatait tekintve a 30 milliárdos hitellel a nyakunkban meghaltunk volna. Hosszú lejáratú hitel lett volna, minimum 10 év, de akkor is egy olyan teher nyomta volna a céget, ami a különböző fejlesztéseket megakadályozta volna – mutatott rá Magyar József.
A munkásaihoz való kötődését nem tagadta meg a cég eladásakor sem.
– Az új tulajdonosnak megmondtam, hogy a vételár egy részét, 487 millió forintot benn hagyok a cégben, de azt ki kell fizetni az embereknek az általam adott lista szerint. A búcsúkor elmondtam a dolgozóknak, hogy 24 órán belül mindenkinek a számláján lesz egy bizonyos összeg. Volt, akinek 3 havi, volt akinek félhavi bér, attól függően, mennyi ideje dolgozott a cégnél. Ez országosan is visszhangot váltott ki, szinte minden újság ezzel foglalkozott akkoriban – emlékezett vissza Magyar József.
Mint mondta, azóta is jól telnek az évei.
– Van egy pár cégünk még azért, a fiam az ügyvezető. Hetente van megbeszélés, de én már nem nagyon szólok bele a dolgokba, Meghallgatom, hogy mi történt, ha kérik a véleményem, akkor elmondom, de a fejlesztéseket, ha közösen meg is beszéljük, a fiam viszi végig. Most, hogy sok a szabadidőm, nagyon szeretek horgászni. Vagy a fiam, vagy az unokám visz a horgásztóhoz. Szeretek ott lenni, nagyon élvezem, ha halat fogok. A 80. születésnapomra egyhetes horgászutat kaptam az Ebro folyóra Spanyolországba, májusban indulok. Ott már fogtam egy 72 kilogrammos harcsát a 70. születésnapomra kapott úton. Emellett vannak unokáim 12-től 28 évesig, és dédunoka is, sőt, most jön a második dédunoka. Van időm velük foglalkozni, nagy élmény, mikor a legkisebb azt mondja: dédipapa. Nagyon jó érzés hallani. Nem messze lakunk egymástól, de én el sem tudnám képzelni, hogy külföldön élnék, és egy évben egyszer látnám az unokákat – vallotta be Magyar József.
Mint mondta, nagyon jó érzés az is, hogy a szentesi női vízilabda csapat 13-szoros magyar bajnok lett a szponzorálása idején, és megnyerte az európai Bajnokok Ligáját, egyedül eddig a magyar női csapatok közül. Szívesen emlékszik vissza a támogatásával létrejött nemzetközi Hungerit Kupára is. Büszke arra, hogy megkapta Szentes díszpolgári címét, méghozzá a legfiatalabbként. A Szegedi Tudományegyetemen mérnöki karának is díszpolgára lett az életben elért sikereiért.
Közben csatlakozott hozzánk Baradács László, az FBZ-csoport egyik tulajdonosa, aki régi üzletfele Magyar Józsefnek. Mint mondta 1985 óta ismerik egymást.
– Magyar József nem kapott ajándékba sehol semmit – vette át a szót Baradács László. – Ő mindig fejleszteni akart. Még akkor is, amikor olyan idők voltak, hogy sorra mentek tönkre a vágóhidak. Valahogy mindig megtalálta a módját. Makacs, fejlesztő, innovatív ember volt. Nemcsak abban, hogy milyen új terméket kellene bevezetni, de abban is, hogy megvolt hozzá a megfelelő gondolatmenete, tartása és a nagy merészsége. Több évtizeden át voltunk üzleti kapcsolatban. Ha mi megállapodtunk szóban, akkor az úgy is volt. Ez kézfogás önmagában szentesítette vele az üzletkötést, és mindig tartotta magát ahhoz. Sokszor mondták róla, hogy meg fog bukni, mert kézi vezérlésű cége. Ez azt jelentette, hogy értett a céghez és de facto ő irányította, hiszen egy családi vállalkozás volt. Ő eldöntötte a fő kérdéseket és kontrollálta is. Ha külföldön voltunk is, a kulcspontokon napi szinten rajta tartotta a szemét. Ilyen értelemben kézivezérlésű volt, de abban az időben máshogy nem is lehetett volna. Meg lehet nézni, hogy azok a cégek, amelyek nem kézi vezérlésűek, hová jutnak. Emellett ugyanakkor mindig emocionális ember volt. Erre a 80. születésnapi bulira sem feltétlenül prominens személyiségeket hívott meg. Az egykori cége dolgozóiból, legyen az portás, művezető, biztosan több van itt meghívottként, mint vezérigazgató – sorolta Baradács László.
Zárszóként Magyar József azzal vette vissza a szót: nagyon boldog, hogy betöltötte 80. születésnapját is.
– Boldogít az is, hogy tudtam alkotni valamit. Valami olyat, ami nemzetközi hírnévre is szert tett. Ez a Hungerit volt. De a mostai cégeink is exportra szállítanak, jó a nevünk ma is. Ahonnan indultam, és ahová elértem, az egy nagyon rázós, kockázatos út volt. Tele kis aknákkal, de eljutottunk egy olyan szintre, amit nem mindenki ér el. Ehhez az eddig elhangzottak mellett azért kellett egy kis szerencse is. Mint mindenhez. De aki nem tesz a szerencséjéért, annak nincs is. Én úgy gondolom, nagyon sokat tettem érte, sokat kockáztattam, de megérte. Nagyon örülök, hogy nagyon sok embernek sikerült munkát adni, és most is sikerül. És, amire nagyon büszke vagyok: mindenkit időben, percre pontosan kifizettünk, senkinek nem maradtam adósa a 80 év alatt – foglalta össze Magyar József.
- Szabó István -
Fotó: Czímer Tamás
(PR cikk)