A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Csütörtök délelőtt az euróval szemben kisebb mértékű, a dollár ellenében azonban komolyabb nyereséget tudott elkönyvelni a forint, kora délután azonban irányt váltott, ezzel kompenzálta a korábbi erősödést.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül9 bejegyzés
09:55
április 28, 2011
Vágólapra másolva!

Jó erőben indította a napot a forint

Nyolc óra előtt néhány perccel 264,05 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollárért ekkor 177,65 forintot kellett fizetni, míg a svájci frank 204,32 forintba került. Szerda este hét óra után az euró 264,28 forintot, a dollár 179,79 forintot, míg a svájci frank 204,66 forintot ért.

Kereskedők szerint a forint árfolyama rövid távon a 265 forintos euró közelében alakulhat, enyhén erősödő tendencia mellett, ha erről a pályáról a nemzetközi befektetői hangulatban esetleg bekövetkező kedvezőtlen fordulat le nem téríti. A dollár hároméves mélypontra gyengült csütörtökre virradóra a főbb devizákból képzett kosárral szemben a nemzetközi devizakereskedelemben, az euró ellenében pedig 1,48 felett 17 havi csúcsot érintve megközelítette az 1,5 dolláros technikai ellenállási küszöböt.

A dollár gyengülésének egyik alapvető oka az EKB és a Fed által követett monetáris politika eltérő iránya. A Fed elnöke, Ben Bernanke a piacok által várt módon szerdán este megerősítette, hogy nem változtatnak a gazdaságösztönző célú mennyiségi monetáris enyhítési politikán, a 600 milliárd dolláros kötvényvásárlási programot a tervnek megfelelő időrendben hajtják végre és fejezik be, és belátható időn belül nem is látják szükségét a monetáris politika szigorításának.

Ellentétben a 2008 júliusa óta az elmúlt hónapban első alkalommal kamatot emelő Európai Központi Bankkal, a Fed kitart gazdaságösztönző, laza monetáris politikája mellett. A dollárral szembeni kamatprémiuma az idén már több mint tizenegy százalékos erősödéshez juttatta az eurót.

10:10
április 28, 2011
Vágólapra másolva!

Az erősödő trendben maradhat az euró és a forint is

Töretlenül folytatódik az euró fel- és a dollár leértékelődése - írja heti devizapiaci elemzésében a Raiffeisen Bank is, hozzátéve, hogy az euró erejét az Eurostat által közölt európai adósságstatisztikák sem vetették vissza. Pedig a 2010-es adatok változatlanul rossz adósságdinamikát tártak elénk: az eurózóna átlagos adóssága a GDP arányában a 2009-es 79,3-ról 85,1 százalékra emelkedett, míg az átlagos deficit 6,3-ról 6 százalékra csökkent. Az elemzések szerint a kamatvárakozások továbbra is az euró malmára hajtják a vizet, a gazdasági adatok pedig erőteljesebb aktivitást mutatnak Európában, mint a tengerentúlon.

Az optimizmusra okot adó hazai hírek (konvergenciaprogram közzététele, vállalkozói terhek enyhítésének tervei, újabb devizakötvény-kibocsátási tervek) mellett a kelet-közép-európai régió megítélése továbbra is kedvező, ezért a nemzetközi hangulat támogatásával a Raiffeisen Bank elemzése szerint folytatódhat a forint erősödése a 260-as szint irányába.

11:16
április 28, 2011
Vágólapra másolva!

263 forint felé tart az euró

Negyed tízkor 263,20 forintnál járt az euró jegyzése a devizapiacon. A dollár 177,27 forintba került ekkor, míg a svájci frank árfolyama 203,70 forintra módosult.

11:20
április 28, 2011
Vágólapra másolva!

Takarékbank: Kedvező céghírek erősíthetik a forintot

A kedvező nemzetközi hangulatban további forinterősödésre számít Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője, aki szerint a 263-264 forintos sávba kerülhet át az euró jegyzése. A hangulatot az amerikai és az európai vállalati hírek mellett az amerikai első negyedéves GDP-adatok befolyásolhatják. Az elemző felhívja a figyelmet arra, hogy a régióban a zloty is erősödött.

13:21
április 28, 2011
Vágólapra másolva!

Javított az euró a forinthoz képest

Negyed 12 után néhány perccel 263,90 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollár jegyzése 177,56 forintnál járt ekkor, míg a svájci frankért 203,68 forintot kértek a kereskedők.

A forint árfolyama az idén április elején járt utoljára a 263-as eurójegyzés közelében, ami a tavaly áprilisi, május eleji szintnek felel meg.

14:50
április 28, 2011
Vágólapra másolva!

Újra 204 forint fölött a svájci frank

Egy óra előtt tíz perccel 264,50 forintra ugrott az euró jegyzése a devizapiacon. A dollár 178,42 forintot ért ekkor, míg a svájci frank 204,45 forintba került.

16:00
április 28, 2011
Vágólapra másolva!

Tartja magát a forint

Délután kettőig nem változott komolyan a forint főbb devizákhoz viszonyított árfolyama. A dollár 178,6; az euró 264,2; a svájci frank pedig 204,2 forintnál járt ekkor.

18:30
április 28, 2011
Vágólapra másolva!

Nem okozott felfordulást az amerikai GDP-adat

Csütörtökön délután, fél 5-kor 264 forintot kell fizetni egy euróért, a svájci frankot pedig 204 forinton jegyezték. A dollár ekkor 178 forintba került. Ez azt jelenti, hogy a külföldi kulcsdevizák árfolyama alig változott a forinttal szemben.

A dollár jegyzését a délután megjelent GDP-adat sem befolyásolta. Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma közölte: az amerikai gazdaság az első negyedévben 1,8 százalékkal növekedett, a múlt év utolsó negyedévében feljegyzett 3,1 százalékos bővülés után.

20:01
április 28, 2011
Vágólapra másolva!

Késő délutánra beragadtak az árfolyamok

Este hat órakor 264,2 forint volt az euró, 178,8 forint a dollár, 204,7 forint a svájci frank, vagyis a korábbihoz képest alig változott a forint árfolyama.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!