A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Kedden kora reggel tartotta előző esti árfolyamát a forint, később azonban lejtőre került a magyar fizetőeszköz. Elemzők kitartanak amellett, hogy a gyengülés csak átmeneti lesz, amit alátámaszt, hogy kora délután enyhén erősödni kezdett a forint.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül6 bejegyzés
10:00
április 12, 2011
Vágólapra másolva!

Stabil euró, erősödő svájci frank

Kedd reggel nyolc órakor 264,98 forintot kellett fizetni egy euróért a devizapiacon.A dollár ekkor 184,19 forintba került, míg egy svájci frank 203,63 forintot ért.

Hétfő este röviddel nyolc óra előtt az euró 265 forintot, a dollár 183,41 forintot, a svájci frank pedig 202,72 forintot ért.

Kereskedők elmondták: a hétfői gyengülés csak átmeneti, elsősorban az elmúlt hetekben elért tekintélyes árfolyamnyereség természetes korrekciója volt, a továbbiakban visszaerősödhet a forint a javuló makrogazdasági adatok és a növekvő piaci bizalom tükrében.

10:50
április 12, 2011
Vágólapra másolva!

Lejtőn a forint

Kilenc óra előtt tíz perccel már 204,60 forintot kellett fizetni a svájci frankért a devizapiacon. Az euró 266,71 forintba került, míg egy dollár 185,30 forintot ért ekkor.

11:40
április 12, 2011
Vágólapra másolva!

A japán hírek gyengítették a forint

Az IMF szerint 4,4 százalékra lassulhat idén a világgazdaság. Az intézmény szerint a legnagyobb kockázatokat az jelenti, hogy 150 dollár fölé emelkedik az olaj árfolyama, és hogy az eurózóna adósságproblémái a magországokra is átterjedve az egész világgazdaságot visszahúzzák. A Raiffeisen Bank keddi reggeli elemzése szerint erőteljesebbé vált a hétfőn indult devizapiaci korrekció a japán hírek hatására. A jen kimagaslóan sokat erősödött az éjszaka folyamán, miközben a korábbi időszak nagy nyertese, a forint gyengül épp a legjobban - írják. A bank kedden 265,30-267,30 közötti euróárfolyamra számít.

15:04
április 12, 2011
Vágólapra másolva!

Ledolgozott a délelőtt összeszedett hátrányából a forint

Délután egy órakor 265,76 forintnál járt az euró jegyzése a devizapiacon. A dollárért ekkor 183,74 forintot kértek a kereskedők, míg a svájci frankért 203,77 forintot kellett fizetni.

18:04
április 12, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább gyengült a forint

Az eurót kedd délután négykor 266,12 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 265,05 forint után. A kereskedők szerint a gyengülés az elmúlt hetekben elért tekintélyes árfolyamnyereség természetes korrekciója volt. A forint az év eleje óta már több mint öt százalékkal erősödött az euróval szemben. Az euró kedden új 15 havi csúcsot ért el a dollárral szemben 1,4500-ös jegyzés felett. A dollárt 183,69 forinton jegyezték kedd délután. Hétfőn délután 183,40 forintot adtak egy dollárért. A svájci frank 205,13 forintos jegyzésen áll kedden délután a hétfő délutáni 201,88 forint után.

22:04
április 12, 2011
Vágólapra másolva!

A frank egy kicsit olcsóbb lett

A délutáni szintekhez képest nem változott jelentősen a főbb devizák forintban kifejezett árfolyama kedd estére. Az euró nyolc óra után pár perccel 266,23 forintot ért, a svájci frankért 204,89 forintot, a dollárért pedig 183,74 forintot kértek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!