A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Csütörtök kora reggel stagnált a forint, később azonban jelentősen erősödött a magyar fizetőeszköz, párhuzamosan azzal, hogy az általánosan javuló nemzetközi befektetői hangulatban az euró is javított. A reggel még 214 forintot érő svájci frank jegyzése fél egyre 211,85 forintra változott.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül9 bejegyzés
09:48
május 19, 2011
Vágólapra másolva!

Árnyalatnyit erősödött a dollár reggelre

Csütörtök reggel háromnegyed nyolc után néhány perccel 268,58 forinton jegyezték az eurót a devizapiacon. A kereskedők egy dollárért 188,28 forintot kértek, míg a svájci frankért 214-et.

Szerda este az euró 268,35, a dollár 188,07, míg a svájci frank 213,97 forintot ért.

Csütörtökön 267-269/euró között várható a forint - írta elemzők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség csütörtök reggel. Csakúgy, mint a térségi valutákat általában, az utóbbi napokban a forintot sem rázták meg az euró sorsát nehezítő fejlemények, vagyis a hírek és híresztelések a görög kormányzati adósság esetleges átütemezéséről. Mindenesetre a devizahitelesek megsegítésére szánt árfolyamrögzítés vitájáról kiszivárgó hírek nem segítenek a forintnak - vélik az elemzők.

11:25
május 19, 2011
Vágólapra másolva!

Egy-két héten belül 272 forint lehet az euró elemzők szerint

Újabb kéthavi mélypontra gyengült szerdán a forint az euróval szemben, de ezúttal nem a nemzetközi befektetői hangulat romlásával párhuzamosan. Bár a régióban - átmenetileg - a lengyel zloty is gyengült, a forint rossz teljesítményéért elsősorban az a Reuters által közölt hír volt felelős, amely a Matolcsy György által a Bankszövetségnek küldött levelet hozta le - írja devizapiaci elemzésében a Raiffeisen Bank. Eszerint a kormány 2013-14-ben is fenntartaná a bankadót (csökkentett összegben), a svájcifrankhitelek árfolyamát pedig 160-nál rögzítené, azonban a rossz hírt továbbra is a kormány kompromisszumokra nem törekvő álláspontja jelenti az elemzők szerint.

A kereskedők úgy vélik, hogy a 270 forintos euró továbbra is fontos ellenállás lehet a forint gyengülésében, és bár a napokban nem várnak jelentős mozgást, egy-két hetes távlatban elérhetőnek tartják a 271-272 közötti tartományt.

Az IMF-vezetői posztról lemondott Dominique Strauss-Kahn helyére az angol fogadóirodák szerint a legnagyobb eséllyel Kermal Dervis, volt török pénzügyminiszter kerülhet.

11:30
május 19, 2011
Vágólapra másolva!

Árnyalatnyit gyengült a svájci frank

Fél tízkor 268,34 forintba került egy euró a devizapiacon. A dollár jegyzése 188,28 forint volt ekkor, míg a svájci frank 213,76 forintba került.

12:45
május 19, 2011
Vágólapra másolva!

Az euróval együtt erősödött a forint

Háromnegyed 11-kor 267,96 forinton kereskedtek az euróval a devizapiacon. A dollár jegyzése 188,39 forintnál tartott ekkor, míg a svájci frank 213,43 forintot ért.

Az eurót változatlanul "sakkban tartja" a görög adósság átütemezésének lehetősége, ami némiképp korlátozza a dollárral szembeni erősödési kilátásait. A közös európai pénzt azonban szerdán már javított, és a hét eleji 1,41 dollár körüli jegyzésekről csütörtök reggelre 1,43-ra erősödött.

Az euró csütörtökön már az általánosan javuló nemzetközi befektetői hangulattól is támogatást kapott. A forint ennek köszönhetően 268 feletti euró jegyzésekről 267-es jegyzésekre erősödhetett.

14:25
május 19, 2011
Vágólapra másolva!

Rohamléptekben erősödik a forint

Fél egy előtt néhány perccel 267,25 forintra módosult az euró jegyezése a devizapiacon. A dollár is erősödött, 187,10 forintot ért ekkor. A svájci frank árfolyama 212 forint alá ment: 211,86 forint volt.

16:21
május 19, 2011
Vágólapra másolva!

Korrigált a forint

Negyed három után néhány perccel 267,83 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. A dollár 187,80, míg a svájci frank 212,42 forintba került ekkor.

18:27
május 19, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a forint, 210 forint felé közelít a svájci frank

Két forinttal olcsóbb lett a svájci frank, miután 214 fölötti szintről süllyedt az árfolyama 212 forint alá a késői kereskedésben. Délután fél öt előtt nem sokkal 266,90 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. Egy svájci frankért 211,81, egy dollárért pedig 186,97 forintot adtak a kereskedők.

20:12
május 19, 2011
Vágólapra másolva!

Még lejjebb ment a svájci frank jegyzése

Csütörtökön 18 óra után nem sokkal az euróért 266,80 forintot kellett adni a devizapiacon, a dollárt 186,90, a svájci frankot pedig 211,60 forinton jegyezték. A reggeli helyzethez képest a legfontosabb devizák 1,5-2,5 forinttal gyengültek.

A forinterősödéshez hozzájárult a csütörtöki állampapír-aukciók sikere. Az Államadósság Kezelő Központ összesen 45 milliárd forint érétkben kínált fel 3, 5 és 10 éves államkötvényeket, a meghirdetett mennyiségre pedig 164 milliárd forint értékben érkeztek ajánlatok a befektetőktől. A nagy érdeklődés miatt a kibocsátó a mennyiséget végül több mint 20 milliárd forinttal megemelte, azaz a tervezettnél több kötvényt adott el a befektetőknek.

01:46
május 19, 2011
Vágólapra másolva!

Mindössze húsz fillért dolgozott le hátrányából este a frank

Csütörtökön késő este, nem sokkal éjfél előtt az euró jegyzése 267 forintnál járt a nemzetközi devizapiacon, ekkor a dollár árfolyama 186,60 forintnál tartott, a svájci frankért pedig 211,80 forintot kellett adni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!