A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Gyengült a forint kedd reggelre az euróhoz és a dollárhoz képest a devizapiacon, később azonban a magyar külkereskedelmi mérleg többletének növekedéséről szóló adat megjelenése után javított.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül7 bejegyzés
09:33
május 10, 2011
Vágólapra másolva!

Veszített az erjéből a forint reggelre

Kedd reggel fél nyolc után néhány perccel 264,71 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollár ekkor 185,33 forintot ért, míg a kereskedők egy svájci frankért 211,50 forintot kértek.

A forint ki van szolgáltatva a nemzetközi hangulatnak, amíg a hét későbbi folyamán meg nem jelennek a legfrissebb inflációs és GDP-adatok, írta elemzők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség kedd reggel.

Hétfőn közel két forinttal drágult a svájci frank és az euró. Az S&P hitelminősítő lerontotta Görögország hitelbesorolási osztályzatát, ami lejtőre küldte az eurót, és ezáltal a korábbi forinterősödést az ellenkezőjére fordította. Hétfő este röviddel nyolc óra előtt 264,47 forintot ért egy euró, 184,76-ot ért egy dollár, és 211,49-ot egy svájci frank.

10:45
május 10, 2011
Vágólapra másolva!

265 forintnál az euró

Háromnegyed kilenckor 265 forintnál jár az euró jegyzése a devizapiacon. A dollár ekkor 185,30 forintba került, míg a svájci frank 211,70 forintot ért.

12:10
május 10, 2011
Vágólapra másolva!

Irányt váltott a forint

Tíz óra után tíz perccel 263,75 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollár ekkor 183,89 forintba került, míg a svájci frank jegyzése 209,50 forintnál járt.

A forint a magyar külkereskedelmi mérleg többletének növekedéséről szóló statisztikai adatok és az áprilisi svájci inflációs adatok megjelenése után kezedett erősödni.

13:10
május 10, 2011
Vágólapra másolva!

Stabilizálódott a forint árfolyama

Tizenegy után tíz perccel 263,70 forinot kértek a kereskedők egy euróért a devizapiacon. A dollár ekkor 183,40 forintot ért, a svájci frank jegyzése pedig 209,53 forintnál tartott.

14:30
május 10, 2011
Vágólapra másolva!

Csak a dollár jegyzése változott

Fél egykor 263,66 forinton jegyezték az eurót a devizapiacon. A dollár ekkor 183,65 forintot, míg a svájci frank 209,51 forintot ért.

16:01
május 10, 2011
Vágólapra másolva!

Fillérekkel gyengült a svájci frank

Délután kettő órakor 263,70 forinot kértek a kereskedők egy euróért a deviapiacon. A dollárért 183,50 forintot kellett fizeni, míg a svájci frank jegyzése 209,20 forintnál járt ekkor.

17:35
május 10, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a dollár

Délutánra erősödött a dollár: 184,01 forinton jegyezték a nemzetközi devizapiacon. A svájci frank gyengülése nem folytatódott, 209,6 forintot kértek érte a kereskedők, egy euróért pedig 263,98 forintot kell fizetnünk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!