A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Jó erőben indította a napot a forint, az eurót 266,30, a svájci frankot 216,30 forinton jegyezték kora reggel. Később azonban erősödni kezdett a svájci frank, kora délutánra meghaladta a 218 forintos szintet is a jegyzése, miközben az euró árfolyama nem változott. A Raiffeisen Bank elemzése szerint a forint árfolyamát továbbra is elsősorban a nemzetközi hangulat alakulása határozza meg, a hazai események szinte egyáltalán nincsenek érdemi hatással az árfolyamra.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül10 bejegyzés
09:45
június 01, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült reggelre a svájci frank

Szerda reggel háromnegyed nyolckor 266,33 forintot kértek a kereskedők egy euróért a devizapiacon. A dollár ekkor 184,59 forintot ért, míg egy svájci frank 216,51 forintba került.

Kis lépésekben erősödött a forint kedden kora estére a bankközi devizapiacon. Este hat óra után nem sokkal egy euróért 266,38 forintot, egy svájci frankért 217,43, egy dollárért pedig 185,30 forintot adtak a kereskedők.

Csakúgy, mint a térségi és más, kockázatosabb valutákét általában, a forint pályáját is az euró helyzetét nehezítő fejlemények határozzák meg elemzők szerint. Az óvatosság, a kockázatkerülés részint a második félévi világgazdasági kilátások miatt, részint a görög kormányzati adósság esetleges átalakítása mitt jellemző a piacokra. A görög adóssághelyzet körül a feszültség kedden csökkent, és ez jót tett az eurónak és vele többnyire a térségi valutáknak is.

10:41
június 01, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödhet a forint a Raiffeisen Bank szerint

Kéthavi mélypont elérése után lendületesebb forint erősödés bontakozott ki az elmúlt napokban azzal párhuzamosan, hogy az euró is erősödni tudott a dollárral szemben - írja heti devizapiaci elemzésében a Raiffeisen Bank. Az elemzők szerint a forint árfolyamát továbbra is elsősorban a nemzetközi hangulat alakulása határozza meg, a közelmúltbeli erősödés is annak köszönhető, hogy a görög finanszírozási aggodalmak rövid távon enyhülésnek indultak. A hazai események szinte egyáltalán nincsenek érdemi hatással az árfolyamra a Raiffeisen elemzése szerint: sem a Mol-papírok állami kézbe kerülése, sem a devizahitelesek megsegítését célzó svájci frank árfolyamrögzítéssel kapcsolatos fejlemények nem okoztak izgalmat a forint piacán. "Összességében inkább pozitív kép bontakozik ki a forint kilátásait illetően" - írják.

10:48
június 01, 2011
Vágólapra másolva!

Szűk sávban mozog a forint

Háromnegyed kilenckor az euró 266,38, a dollár 184,70, a svájci frank 216,40 forintot ért a bankközi devizapiacon.

12:45
június 01, 2011
Vágólapra másolva!

Ismét lendületben a svájci frank

Délelőtt háromnegyed tízkor stabilan tartotta magát az euróval szemben, a svájci frank viszont erősödésnek indult. A bankközi devizapiacon 217,85 forintot adtak egy svájci frankért, 266,24 forintba került egy euró, a dollár pedig 184,63 forinton állt.

14:10
június 01, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödik a forint

Dél után tíz perccel erősödött a forint az euróval és a svájci frankkal szemben a bankközi kereskedésben. Egy euró ekkor 266,08, egy svájci frank 217, 70, egy dollár pedig 184,50 forintot ért.

14:29
június 01, 2011
Vágólapra másolva!

Javuló adatokról számolt be Svájc

Felgyorsult az ipari termelés májusban Svájcban, és a kiskereskedelmi eladások is meredeken emelkedtek az áprilisi adatok szerint. A Reuters szerint ez mutatja azt, hogy az erős svájci frank még nem fogja vissza az ország gazdasági növekedését.

14:32
június 01, 2011
Vágólapra másolva!

218 forint fölé ment a svájci frank

Fél egykor már 218,30 forintot kellett fizetni a svájci frankért a bankközi devizapiacon. A dollár 184,79, az euró 266,10 forintba került ekkor.

16:28
június 01, 2011
Vágólapra másolva!

Vegyesen mozog a forint

Nem mutatott lényegi változást a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben, valamivel szemben erősödött, valamivel szemben gyengült. Egy euróért 266,2 forintot, egy dollárért 184,4 forintot, egy svájci frankért 218,7 forintot adtak.

18:25
június 01, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a svájci frank

A svájci frank mozdult el valamelyest a délután folyamán, az euró és a dollár tartja korábbi árfolyamát. A svájci fizetőeszközért 219,8 forintot kell fizetnünk, az amerikai dollárt 184,4 forintos, az eurót pedig 266,1 forintos árfolyamon jegyezték a nemzetközi tőzsdén.

21:46
június 01, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödik a dollár a forinttal szemben

Estére egy euróért 266,59 forintot fizettek a bankközi devizapiacon, egy dollárért 186,51 forintot, míg egy svájci frankért 221,02 forintot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!