A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország

Európa nemet mondhat az EMI-Time Warner fúzióra

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság felkészült rá, hogy megakadályozza a két óriáscég egybeolvadását, mivel nem látja biztosítottnak a versenyhelyzet fennmaradását.
Vágólapra másolva!

EU-szóvivők szerint a bizottság már előkészített egy elutasító döntést, amely a világ legnagyobb zenei vállalatának létrejöttét akadályozza meg. A Cnet munkatársának illetékesek azt is elmondták, hogy keddig még mindkét cég beadhat olyan anyagokat, amelyek rábírják a bizottságot elhatározásának megmásítására.

Ed Adler, a Time Warner szóvivője már nem állította, hogy az EMI-házassággal kapcsolatban még mindig derülátók, és hogy biztosan megkapják a trösztellenes vizsgálatban a hozzájárulást. Eddig is mindkét cég megpróbált kedvező benyomást gyakorolni, megígérték, hogy nem lépnek ki a szerzői jogi szervezetekből, és nem írnak alá olyan egyezséget, amely saját termékeiket részesítené előnyben. A bizottság szerint az új, egyesített cég uralná a felvételek és az internetes zeneforgalom piacát.

(Prím Online)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!