A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Újabb per előtt a Microsoft

Vágólapra másolva!
Massachusetts állam nem nyugodott bele a Microsoft és az Egyesült Államok kormánya között született megállapodásba: benyújtja fellebbezését a bíróságra. Ha sikeres a fellebbezés, a Microsoft riválisai is újra támadásba lendülhetnek, hogy megtörjék a mamutcég dominanciáját a piacon - írja a BBC News Online. 
Vágólapra másolva!

A kilenc államból hét pénteken úgy nyilatkozott, hogy nem támadja meg a döntést, míg Nyugat Virginia hétfőn foglal állást az ügyben. Az államoknak hétfőig kell eldönteniük, hogy fellebbeznek-e a döntés ellen. Massachusets állam vezetése az amerikai sajtóban úgy nyilatkozott, hogy ha kell, akár egyedül is kiállnak a Microsoft ellen, hogy megakadályozzák a jövőbeni visszaéléseket.

Massachusetts állam kormányzatának honlapjahttp://www.mass.gov/portal/index.jsp

Az eredeti anti-tröszt perben a vád álláspontja az volt, hogy a Microsoft oly módon tervezte meg a Windows szoftverét - amit a világ komputerjeinek 80 százalékában használnak - hogy nem a Microsoft által készített szoftvereket nehéz legyen lefuttatni rajta. A Microsoftot elmarasztalták az ügyben és kötelezték ara, hogy technikai információkkal lássa el konkurenseit, hogy azok olyan szoftvereket készíthessenek, amelyek gond nélkül futtathatók a Windowson.

A megállapodás alapján viszont - az eredeti elképzelésektől eltérően - nem darabolták fel a Microsoftot, és ezt a legtöbb rivális cég kifogásolta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!