A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Erősödött a forint délután

Vágólapra másolva!
A kereskedők élénk, kiegyensúlyozott kétoldali forgalomról számoltak be, ezen belül kiemelték a külföldiek aktivizálódását. Az árfolyamok szűk sávban ingadoztak, a forint 8,84 és 9,12 százalék között változtatta pozícióját, az eurót 256,60 és 257,40 forint között jegyezték.
Vágólapra másolva!

A magyar deviza erősödését a piacon azzal magyarázzák, hogy a kedden késő délután közzétett 105,7 milliárd forintos augusztusi államháztartási hiánynál nagyobbat árazott be a piac. A hét további részében is 256-257 forint között várják az euró árfolyamát.

A piacon nincs érezhető hatása a pénzügyminiszter esetleges távozásáról keringő híreszteléseknek, most a magas magyar kamatszint biztosította előnyökre és nem a politikai csatározásokra figyel a piac - mondták. Egyes kereskedők szerint az euró jegyzése még szeptemberben 255 forintra gyengülhet.

A dollár a reggeli órákban 238 forint felett is járt, követve a nemzetközi piacok tendenciáit. Délután viszont már csak 237,40/70 forinton kereskedtek az amerikai devizával, csaknem azonos árfolyamon a kedden délután jegyzett 237,15/55 forintos kurzussal.

A forintpiacon az overnight üzleteket 9,40 és 9,70 százalék körül kötötték, lényegében az előző napi 9,50/60 százalékos szint közelében. A hosszabb lejáratokon nem volt számottevő forgalom, a kamatszint is lényegében változatlan maradt - mondják brókerek.

Az állampapírok másodpiacán passzív hangulat uralkodott a nap folyamán, a hozamok alig változtak. A kereskedők arra számítanak, hogy a csütörtöki államkötvény aukciókon jelentős külföldi kereslet lesz az ötéves és a tízéves államkötvényekre és kincstár által értékesítésre felajánlott összesen 70 milliárd forintnyi államkötvényt túljegyezik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!