A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Átrendeződött az első 10 hely a leggazdagabb magyarok listáján

Vágólapra másolva!
Az első tíz helyen is jelentős átrendeződés történt a leggazdagabb magyarok körében, derül ki a szerdán megjelent "A 100 leggazdagabb magyar" című Magyar Hírlap-kiadványból. Várszegi Gábor megőrizte első helyét, de előnye a második Demján Sándor előtt egymilliárd forintra csökkent. Az első tíz közé új, a tavalyi listán nem szereplő üzletember is felkerült, Wáberer György személyében. A lista 60. helyén Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter áll.
Vágólapra másolva!

A tavalyi listához képest megháromszorozódott a hölgyek száma: ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy tavaly egy üzletasszony volt a listán, míg idén számuk háromra nőtt.

A leggazdagabb nők

A 13. helyen álló Kristyán Judit tavaly óta egy helyet csúszott hátra. Ő a máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolt médiamogul, Fenyő János özvegye és - fiával együtt - örököse. A sajtóbirodalommal együtt megörökölt perek lezárulása után a legtöbb értékes vagyonelemet - benne a Nők Lapja és a Rádió- és Televízióújság kiadói jogait, több ingatlannal együtt - 15 milliárd forintért a VNU konszernnek adta el. Becsült vagyona ma is ekkora összeg. Az üzletasszony többnyire külföldön tartózkodik.

A következő női Top 100 listás a 63. helyen debütáló Szilvássy Csilla. Érdekes, hogy a ma építőanyag-gyártásban érdekelt üzletasszony is a Vico-birodalomhoz kötheti vagyonát. A rendszerváltás előtt Szilvássy Csilla a Metallimpexnél dolgozott, és 20 évébe került, míg eljutott az akkori csúcsot jelentő főosztályvezetői posztra. A rendszerváltás azonban új lehetőséget teremtett számára is: a Vico gazdasági vezetője és Fenyő János jobbkeze lett. A Fenyő-gyilkosság utáni pereskedésnek ő lett a nyertese, miután az örökösök a birodalommal együtt tőle is meg akartak szabadulni. A veszteséges Kemikál Rt.-t megvásárolta és nyereséges vállalkozássá alakította át. Becsült vagyona 3,5 milliárd forint.

A 69. helyen álló Derry Márta szállodatulajdonos is új a százas listán. A hozzávetőlegesen 3 milliárd forintos vagyonát a Szidónia Kastélyszállónak köszönheti. A jelenlegi szálló épületét volt férje, Szeremley Huba segítségével vásárolta meg és alakította Magyarország első négycsillagos wellness-szállójává. Az 1999 óta működő Szidónia már a második évben nyereséget termelt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!