A Magyar Nemzeti Bankról szóló 1924. évi V. törvénycikket 1924 áprilisában fogadta el a nemzetgyűlés, s ezt követően, 1924. május 24-én részvénytársasági formában - a mai Szabadság tér 8-9. szám alatti bankpalotában - megalakult az önálló magyar jegybank, ami egy hónappal később, június 24-én megkezdte működését. Az intézmény alaptőkéje 30 millió aranykorona volt, amely 300 ezer, egyenként 100 aranykorona névértékű részvényre oszlott. A központi bank megalakulása után, 1924 júliusában már folyósították a népszövetségi kölcsön 40 százalékát, amellyel sikerült megállítani az inflációt. A kölcsön jelentős része - a fizetési hiány pótlása mellett - a bank ércfedezetének alapjául szolgált.
A központi bank megteremtette az első világháborút követően inflálódott korona stabilizációját, majd kibocsátotta az új valutát, a pengőt. Átvette az állami számlák vezetését, az államadósság kezelését. Kamat- és hitelpolitikájával, váltóleszámítolási elveivel és -gyakorlatával irányította az ország hiteléletét, befolyásolta a bankrendszer működését.
A nagybankok - köztük a jegybank - magyar tulajdonú részvényeinek 1947 végi államosítását követően a bankrendszert rövid idő alatt átalakították. A kereskedelmi bankokat és a takarékpénztárakat felszámolták, a bankrendszert egyszintűvé tették. Az MNB 1948 második felétől 1987-ig a jegybanki hatáskörök mellett kereskedelmi banki feladatokat is ellátott. Mint államosított központi bank, irányítása kormányzati fennhatóság alá került, 1967-ben az állam százszázalékos tulajdonosa lett. Az 1987-es bankreformnak köszönhetően Magyarországon visszaállt a kétszintű bankrendszer. A Magyar Nemzeti Bankról 1991 októberében elfogadott - majd többször módosított - törvény helyreállította a jegybank függetlenségét, újraszabályozta feladatkörét.