A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Enyhe erősödéssel zárt a forint

Vágólapra másolva!
A forint 10,93 százalékon állt kedden délután az intervenciós sáv erős oldalán, 20 bázisponttal erősebben a hétfő délutáni helyzeténél. A forgalom a hétfőihez hasonlóan mérsékelt volt. A dollár jelentősen gyengült.
Vágólapra másolva!

Az eurót kedden délután 251,40/251,60 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, árnyalatnyival gyengébben a 252,00/252,10 forintos hétfő délutáni kurzusnál. Az üzletkötők szerint kiegyensúlyozott kereskedés folyt, a forgalom a hétfőihez hasonlóan mérsékelt volt.

Erősödéssel nyitott a forint/uzletinegyed/befektetes/20040525erosodessel.html

A dollár a nemzetközi piaci tendenciákat követve Budapesten is jelentősen gyengült. A kedden délután jegyzett 207,70/90 forintos kurzus több mint három forinttal volt gyengébb a 210,90/211,10 forintos hétfői árfolyamnál.

Az állampapírok másodpiacát is inkább az ajánlatkérések jellemezték, mint a megkötött üzletek, eközben a hozamszint minden lejáraton 5-10 bázisponttal csökkent.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!