Stagnál a magyar személyautó-piac

Vágólapra másolva!
A tavalyi és tavalyelőtti év első negyedévéhez képest idén jelentősen csökkent a forgalombővülés a magyarországi személyautó-piacon. A januártól márciusig tartó időszakban összesen 31 700 darab személygépkocsit értékesítettek a különböző márkaképviseletek. A legnépszerűbb márkák - hasonlóan a korábbi évekhez - a Suzuki, az Opel és a Volkswagen voltak, de nagyot lépett előre a Renault és a Skoda is.
Vágólapra másolva!

Az idei év első negyedében 31 700 személygépkocsit adtak el a márkaképviseletek, ami ugyan 3 százalékos forgalombővülésnek felel meg, azonban messze elmarad az 1999-es és 2000-es év hasonló időszakában mért fejlődéstől - adja hírül a Világgazdaság

A márkaképviseletek adatai szerint januárban és márciusban 2,3, illetve 6,2 százalékos visszaesés mutatkozott az eladásokban, februárban azonban 18 százalékkal több autót adtak el mint tavaly.

A legnépszerűbb márkák továbbra is a Suzuki, az Opel és a Volkswagen, de az Opel nem javított eredményén számottevően. A negyedik helyezett Renault modelljei közül az idén piacra dobott Thalia aratott nagy sikert, az előzetes 2500-as értékesítési tervet túlszárnyalva eddig 3300 megrendelés érkezett a kiskocsira.

A tízes listán nagyot lépett előre a Skoda, amely tavaly ilyenkor még a kilencedik helyen állt, most pedig az előkelő ötödik helyre került. A SEAT is először van a legjobb tíz között, ugyanakkor lekerült a listáról a korábbi biztos befutónak számító Daewoo és Toyota.

Összességében elmondható, hogy a vásárlók továbbra is a kisebb modelleket keresik, de erősödik a drágább gépkocsik iránti kereslet is. Az Audi például a tavalyi 181-ről 274-re növelte negyedéves eladásait, a BMW 97-ről 113-ra, a Mercedes 164-ről 214-re, a Saab pedig 59-ről 114-re növelte forgalmát. A legnagyobb mértékben a Hyundai növelte eladásainak számát, közel 400 százalékkal. A legnagyobb visszaesést a dél-koreai Kia produkálta, a tavalyi első negyedévben eladott 278 autó helyett idén csak 66 darabot értékesített ebben az időszakban.

Hazánkban egyébként a Suzukit és a Hyundait leszámítva jelentősen csökkent az összes távol-keleti márka népszerűsége és piaci részesedése is.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Lejtmenetben a világ autóipara
(2001. március 30.)


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!