Vágólapra másolva!
Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke szerdai kongresszusi meghallgatásán elmondta, hogy a központi bank januári kamatcsökkentései ellenére az amerikai gazdaság még mindig átlagon alul teljesít, ezért várhatóan további kamatcsökkentésekre kerül sor, ennek időpontjáról azonban még nem tudott konkrétumot mondani.
Vágólapra másolva!

Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke szerdai kongresszusi meghallgatásán elmondta, hogy a központi bank januári kamatcsökkentései ellenére az amerikai gazdaság még mindig átlagon alul teljesít, ezért várhatóan további kamatcsökkentésekre kerül sor.

A kongresszusi meghallgatáson elmondott észrevételei egyértelművé teszik, hogy a Fed folytatni kívánja januárban megkezdett kamatpolitikáját és újabb kamatcsökkentést hajt végre. Ugyanakkor nem tett egyértelmű utalást a lépés lehetséges időpontjára. Elemzők úgy vélik, hogy a Fed következő március 20-i ülése előtt erre nem kerül sor.

Bár Greenspan hangsúlyozta a gazdasági veszélyeket, a recessziótól tartó befektetőknek, üzletembereknek és fogyasztóknak azt üzente, hogy a lelassult gazdasági növekedés még kezelhető állapotban van.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Federal Reserve

Alan Greenspan kongresszusi beszéde ( teljes szöveg angolul)

Korábban:

Csak 1,1 százalékkal nőtt az amerikai GDP a negyedik negyedévben
( 2001 február 28.)


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!