A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint az év első három hónapjában a kiskereskedelmi forgalom értéke 1041 milliárd forint volt, ami folyó áron 15 százalékos, változatlan áron pedig 7 százalékos bővülést jelent éves összehasonlításban. Márciusban a forgalom értéke 391,5 milliárd forint volt. A hivatal közleménye emlékeztet: az év első két hónapjában a forgalom volumene 7,8 százalékkal nőtt éves összevetésben.
Az első negyedévben az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem értékesítése - amely az összes kiskereskedelmi forgalom 35 százalékát jelenti - az elmúlt évi stagnálást követően 8 százalékkal, márciusban pedig 9 százalékkal emelkedett. A forgalom értéke 362,6 milliárd forint volt.
Az autózással kapcsolatos eladások a kiskereskedelmi forgalom 28 százalékát jelentették az első negyedévben. Ezen belül a gépjármű- és alkatrész-kiskereskedelem forgalma közel 21 százalékkal nőtt egy év alatt. A gépjárműüzemanyag-kiskereskedelmi eladások ugyanakkor 5 százalékkal csökkentek éves összevetésben. A gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedelem forgalma az év első három hónapjában 153,9 milliárd forint volt.
A jelentősebb havi ingadozást mutató, az összes forgalomból 4 százalékkal részesedő textil-, ruházati és lábbeli-kiskereskedelem eladásai negyedéves szinten 4 százalékkal bővültek.
Az előző év első negyedévében gyors ütemben bővülő bútor-, műszaki cikk- és vasáru- kiskereskedelem forgalma az első három hónapban 5 százalékkal nőtt éves összevetésben.
Az összes forgalom 9 százalékát kitevő kultúr- és egyéb, máshová nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem eladásai az első negyedévben 11 százalékkal emelkedtek. A 4 százalékos forgalmi részesedésű iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem értékesítése az első negyedévben 4 százalékkal bővült.
A gyógyszer-, gyógyászati termék-, illatszer-kiskereskedelem forgalma, mely az összes kiskereskedelmi eladások 3-4 százalékát jelentette, januárban és februárban nőtt, márciusban pedig 1 százalékkal mérséklődött éves összevetésben. Összességében az első negyedévben a termékcsoport forgalma 3 százalékkal nőtt.