Kizárólag az Észak-Amerikában gyártott autóit hívja vissza biztonsági okokból a Ford autógyár - mondta az Üzleti Negyednek Madarász György, a Ford Motor Hungária Kft. kommunikációs és PR vezetője.
A korábbi információk szerint a cég azért rendeli el a visszahívásokat, mert az érintett típusok esetében az ablaktörlő készülék műanyagfedelénél már több esetben jelentettek tüzet. Eddig sérülés vagy baleset nem történt, és a lángok egy alkalommal sem jutottak az autó utasterébe.
A visszahívást az Észak-Amerikában gyártott Ford Focus, Taurus, Expedition, Excursion típusokat, valamint az F-széria Pickup-jainak 2000 és 2001-es modelljeit érinti, ezen felül a Lincoln Continentalt, a Town Cart, a Navigatort, valamint a Mercury Sable-t. A 2000 februárja és szeptembere közötti időszakban mintegy 1,1 milliót gyártottak ezekből a modellekből.
Madarász György közleményében kiemelte: számos Ford Focus ügyfél kereste fel a magyarországi Ford-márkakereskedőket a hiba korrigálása miatt, amely azonban az európai gyártású Focusoknál nem jelentkezhet.
Az Üzleti Negyed kérdésére Madarász György elmondta, hogy Európában 492 darab Észak-Amerikában készült Ford Focus van forgalomban, azonban ezek közül egyet sem értékesítettek Magyarországon. A kommunikációs vezető azt azonban nem tudta kizárni, hogy itthon is fut néhány az érintett autók közül.
(Üzleti Negyed)
Ajánlat: