A kiigazítatlan adatok szerint a kilencedik hónapban az ipari termelés 5 százalékkal maradt el a tavaly szeptemberitől, az első kilenc hónapban pedig 4,7 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
A termelés augusztusban a végleges, kiigazított index szerint 3,7 százalékkal nőtt júliushoz viszonyítva, a tavaly augusztusi bázishoz képest 1,4 százalékkal emelkedett. Tavaly szeptemberben az ipari termelés volumene az előző hónaphoz viszonyítva 0,3 százalékkal, az 1999 szeptemberi bázishoz képest 16,8 százalékkal nőtt.
Schnidele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese elmondta: továbbra is a vegyipari, híradástechnikai eszközöket gyártó vállalatoknál lassult leginkább a termelés. A tavalyinál alacsonyabb termelés elsősorban a legnagyobb vállalatok körében volt megfigyelhető - tette hozzá.
A gazdaságkutatókat nem lepte meg a lehangoló adat
A kutatók egybehangzóan a nyugat-európai dekonjunktúrát jelölték meg az ipari termelés visszaesésének fő okaként. Az év hátralévő hónapjaiban további mérséklődésre számítanak, valamint arra, hogy a GDP növekedése éves átlagban nem éri el a 4 százalékot.
Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója egyértelműnek nevezte, hogy a gazdaság növekedésének hajtóereje már nem az ipar, hanem a szélesebb értelemben vett szolgáltatások bővülése. A gazdaság élénkítését célzó kormányzati szándék eddig csak gyengén érvényesült, a fogyasztás bővülése pedig nem képes ellensúlyozni a multinacionális cégek termelés visszafogását. Hegedűs Miklós - feltételezve az ipari termelés további mérséklődését - azt sem tartotta kizártnak, hogy 3,5 százalék alá csökken az ütem.
Schweitzer Iván, a Kopint-Datorg Rt. kutatója arra figyelmeztetett, hogy az ipari termelés lassulása csupán első jele a nyugat-európai dekonjunktúra és az amerikai recesszió magyar gazdaságra gyakorolt hatásának. A kedvezőtlen külgazdasági helyzet előbb-utóbb az egyensúlyi mutatók romlásában is tükröződik - tette hozzá. A kutató szerint a termelés növekedésének lassulása nem áll meg az év végén, áthúzódik a jövő év elejére is.
Az ipari termelés lassulását az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézetnek a nagyvállalkozások körében végzett felmérései is jelezték - mondta Belyó Pál, az intézet igazgatója. A multinacionális cégek már hónapokkal ezelőtt csökkenő keresletre számítottak a külpiacokon, így visszafogták beruházásaikat.
Belyó Pál a szeptemberi csökkenés ellenére elképzelhetőnek tartotta, hogy az ipari termelés bővülése az idén és jövőre is eléri a 6 százalékot. Bár a kutatóintézet szeptemberben még 4,3 százalékos GDP növekedést várt 2001-re, Belyó Pál a legfrissebb adatok ismeretében azt is szép teljesítménynek tartaná, ha a bővülés mértéke elérné a 4 százalékot.
(MTI)
Ajánlat: