A réz előre jelezte a recessziót

Vágólapra másolva!
A New York-i árutőzsde fémrészlegének (COMEX) szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy az alapfémek áralakulása az idén jóval előbb jelezte a gazdaság lassulását, mint bármi más. A határidős rézárakból most arra lehet következtetni, hogy a fellendülés jövő nyár előtt aligha kezdődik el, bármit jósolnak is a politikusok az első féléves fordulatról.
Vágólapra másolva!

A réz ára az idén mindvégig csökkent, eddig 20 százalékkal, a kőolaj 29 százalékkal lett olcsóbb, a földgáz szabadpiaci ára pedig 72 százalékkal csökkent az Egyesült Államokban - írta a Wall Street Journal (WSJ) kedden.

A rézfogyasztás 2,5 százalékkal csökkent idén az Egyesült Államokban, ami fontonként (45,36 dkg) 68,3 centre nyomta a fém árát.

John E. Gross, a Copper Journal (Réz szaklap) szerkesztője a WSJ-nak elmondta: a réz ára még nem érte el a mélypontot, még lejjebb is mehet, a piac valamikor jövőre tér majd magához, megelőzve a szélesebb gazdaságot. A rézipari szakértő szerint az olcsóság a nyersanyagok raktárkészletének növelésére készteti a gyártókat, mindenekelőtt az autóipart. Érezhető, hogy az alapvető ipari nyersanyagok árcsökkenése az utóbbi hetekben lassul, de ebből, lakossági fogyasztói bizalom nélkül, még nem lehet közeli fellendülésre következtetni - tette hozzá.

Kedden történetesen emelkedett a réz ára a londoni fémtőzsdén (LME), kínai vásárlásokra és arra a hírre, hogy az orosz Norilszk Nikkel 40 ezer tonnával csökkenti a termelését még az idén. Ezt a Norilszknál nem erősítették meg. Az utóbbi időben, kereslethiány miatt, más nagy termelők is csökkentették a bányászatot, köztük az Anglo American és a BHP Billiton. Kedd délelőtt az LME-n tonnánként 1553 dollár volt a réz, a hétfői 1514 dollár után.

(MTI)

Ajánlat:

Wall Street Journal

Copper Journal

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!