Az előző, most decemberben lejáró hároméves egyezmény legalább évi 550 millió dollárnyi nyersgyémánt átvételét írta elő a De Beersnek.
Az új megállapodás az Alrosza tervezett termelésének a felére vonatkozik, amelyet a De Beers értékesít majd tovább, az Alrosza termelésének másik fele a növekvő orosz gyémántcsiszoló-ipart táplálhatja.
Az orosz gyémánt fő lelőhelye, a jakut szövetségi köztársaság elnöke, Mihail Nyikolajev az aláírás alkalmával elmondta, a piaci helyzet nehéz, mert a világméretű gazdasági lassulásban csökken az ékszerkereslet, a De Beers pedig feladta árszabályozó kartell szerepét. A De Beerst az idén 19 milliárd dollárért vásárolta a brit Anglo American plc bénytársaság és a dél-frikai Oppenheimer család konzorciuma.
Mindazonáltal az egyezmény legalább stabil bevételt és némi védelmet ígér a piaci hullámzás kiegyenlítése érdekében - tette hozzá Alekszej Kudrin orosz miniszterelnök-helyettes és egyben pénzügyminiszeter, aki ugyancsak jelen volt a dokumentum aláírásakor.
Kudrin azt is elmondta, hogy az orosz kormány ezúttal már nem vesz részt közvetlenül a megállapodásban. Ez nagy lépés az orosz gyémántpiac liberalizálása felé - mondta Kudrin.
Az Alrosza két részvényese az orosz állam és a jakut köztársaság, A vállalat adja a világ gyémánttermelésének körülbelül egyötödét, és ezzel világszinten második a De Beers mögött.
(Üzleti Negyed)
Ajánlat:
Az Alrosa weboldala és a szerződésről szóló sajtóközlemény
Korábban:
Közösen folytatja a De Beers gyémántóriás és a luxuscikkgyártó LVMH
(2001. július 26.)