Az éves halforgalom mintegy 25-30 százalékát adják el karácsonykor a haltermelők - mondta Lévai Ferenc, a haltermelők országos szövetsége elnökségi tagja.
A szakember közölte: a karácsonyi halfelhozatal igen bőséges. A piacokon ponty, busa, harcsa és süllő egyaránt kapható. Ezekből a halfajtákból minden igényt ki tudnak elégíteni, viszont az apró halakból kisebb a kínálat, vagyis, aki kárászt és keszeget keres, az nem biztos, hogy mindig talál is.
A ponty kilóját 500-600 forintért mérik, busát viszont már 200-300 forintért is lehet kapni kilogrammonként. A harcsa ára 1200 forint körül mozog kilónként, míg a süllőért 1300-1400 forintot kérnek.
Lévai Ferenc vezérigazgató kitért arra is, hogy a halkereskedőknek nagy konkurenciát jelentenek a multinacionális üzletláncok, mivel jelenleg több üzletlánc is olyan akciókat hirdet, amelyekben a beszerzési árnál is olcsóbban kínálják a halat.
(MTI)