Varga Mihály szerint a devizaliberalizáció egy történelmi szakaszt zár le

Vágólapra másolva!
A Fidesz parlamenti frakciójának szolnoki kihelyezett ülésén Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, hogy a devizaliberalizáció bejelentése egy újabb kötöttségtől szabadította meg a gazdaságot és egy történelmi szakasz végét jelenti. A miniszter kiemelte, hogy az elmúlt évben javult az adózási fegyelem és 11 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma. Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára a Széchenyi-terv eddigi eredményeiről számolt be a frakcióülésen.
Vágólapra másolva!

A devizaliberalizáció bejelentése egy 70 éves történelmi szakaszt zárt le, megszabadítva ezzel a gazdaságot egy újabb kötöttségtől - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton a Fidesz parlamenti frakciójának kihelyezett ülésén tartott előadásán Szolnokon.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy 1998-tól 200 ezer új munkahely létesült, az utóbbi egy évben 11 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta pedig 6 százalékos, azaz kisebb az európai uniós átlagnál - sorolta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy javult a vállalkozások és az állampolgárok adózási fegyelme, amelynek köszönhetően 2000-ben az APEH összbevétele meghaladta a 4,1 billió forintot.

A változások harmadik fontos eleme a vállalkozásokkal való sikeres összefogás, miután nélkülük nem lehetett volna a magyar munkahelyek bővítését megvalósítani - fogalmazott Varga Mihály. A 200 ezer munkahely többségét ugyanis a vállalkozásokon keresztül sikerült megteremteni.

A Fidesz frakcióülésén Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára részletesen szólt a Széchenyi tervről eredményeiről, s emellett a foglalkoztatás és a reálkeresetek alakulását is ismertette.

Az államtitkár elmondta, hogy az idén indult, hat évre szóló gazdaságfejlesztési program keretében eddig 15 milliárd forint támogatást adtak. Ez a saját erővel és más forrásokkal együtt 78 milliárd forintos többletberuházást jelent, és több mint 4600 munkahelyet. Eddig több mint 3400 pályázat érkezett és 240-et ítéltek Nyertesnek, a pályázók között a budapestiek 17 százalékos arányt képviselnek.

Több mint 50 százalékos arányt képviselnek az egymillió forint alatti fejlesztéshez támogatást kérő pályázók, és a 3400 pályázatból eddig mindössze 51 volt ami egymilliárd feletti létesítményhez kért támogatást.

(MTI)

Ajánlat:

Pénzügyminisztérium

Gazdasági Minisztérium


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!