Ismét olajfegyvert vetnének be Izrael ellen

Vágólapra másolva!
Egy hónapra szóló közös olajembargóra szólította fel hétfőn az iszlám olajtermelőket az iráni elnök, aki az akcióval "Izrael fő támogatóit" büntetné, tiltakozásul a palesztin területeken zajló izraeli hadműveletek ellen. A határidős piac nem reagált az újbóli embargótervre.
Vágólapra másolva!

Az iráni állami tévé és rádió híradása szerint Mohammed Hatami államfő az Iszlám Konferencia Szervezetének soros elnöki tisztségét betöltő katari emírnek levélben javasolta az olajfegyver közös bevetését. Az iráni elnök Szaúd-Arábiát - az OPEC legnagyobb termelőjét és a világ első számú olajexportőrét -, valamint az Egyesült Arab Emírségeket és Kuvaitot is felszólította a palesztin ügyet segítő azonnali döntések meghozatalára - írta a Dow Jones.

Az utóbbi hetekben nem először merül fel az olajembargó lehetősége; legutóbb az Iszlám Konferencia Szervezetének hó eleji Kuala Lumpur-i értekezletén Irán és Irak is az Izraelt támogató országok olajellátásának időleges leállítását szorgalmazta, hat havi csúcsra hajtva a határidős nyersolajat.

Szaúd-Arábia kezdeményezésére azonban a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) más nagy termelőkkel együtt már 2000 novemberében határozatban mondta ki, hogy az olajat nem fogják ismét politikai fegyverként felhasználni.

Irak a múlt héten egyoldalúan bejelentette, hogy egy hónapra leállítja olajexportját. Iráni olajipari források hétfőn a Reutersnek viszont azt mondták, hogy Irán nem fog egyoldalú olajexport-stopot hirdetni, mert ez igen sokba kerülne a gazdaságnak: a napi 2 millió hordós export hozza a devizabevételek 80 százalékát. Irak ugyanakkor nem veszít ennyit, mivel az ENSZ által felügyelt hivatalos olajexportjának bevételeit kizárólag a világszervezet által jóváhagyott humanitárius célokra - élelmiszer- és gyógyszerimportra - költheti.

(MTI)

Ajánlat:

OPEC

Korábban:

Venezuela: Chavez visszatért, 4 százalékkal drágult az olaj
(2002. április 15.)

Irak egy hónapra felfüggeszti olajexportját
(2002. április 8.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!