Felfelé korrigálják a kárösszegeket a biztosítók

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokat ért terrortámadás jóval nagyobb mértékben érinti a világ legnagyobb viszontbiztosítóit, mint azt korábban jósolták. A Münchener Rück csütörtökön közel duplájára, 2,1 milliárd euróra emelte eddigi előrejelzéseiben szereplő kárösszeget, és hasonlóan tett a Swiss Re is.
Vágólapra másolva!

A Münchener Rück viszontbiztosító csütörtökön kiadott közleménye szerint közel duplájára, adók nélkül 2,1 milliárd euróra nőtt a világ eddigi legnagyobb káreseménye során felmerülő, a társaságot érintő kárösszeg. Ez a kár a tavalyi év egészében kifizetett viszontbiztosítási összeg 11,5 százaléka.

Abszolút értelemben messze a legnagyobb kárösszeg az, amely a biztosítótársaságokat terheli a terrortámadás miatt, relatív értelemben azonban - vagyis a bevételek arányában - kisebb a teher a biztosítókon, mint az 1906-os földrengés után - közölte a Münchener Rück vezérigazgatója.

A német viszontbiztosítóhoz hasonlóan a Swiss Re is felfelé módosította a társaságot érintő kárösszeget. A Swiss Re számításai szerint 1,25 milliárd euróval csökkenhet a társaság eredménye a terrortámadás következtében.

A Swiss Re egyben azt is bejelentette, hogy támogatja az érintett tőzsdéket a terrorakció előtti, rövid határidejű ügyletek kivizsgálásában, amelyek egyes feltételezések szerint az említett biztosítók mellett egyes légitársaságok papírjainak árfolyamát is érintették.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Pánik a gazdaságban - az Üzleti Negyed különkiadása Amerika megtámadásáról

Münchener Rück

Swiss Re

Korábban:

Több biztosító viseli a károkat
(2001. szeptember 11.)

A biztosítók 10-40 milliárd dolláros kárra számítanak
(2001. szeptember 13.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!