Normális dolog, hogy kínlódom?

"29 éves vagyok. Eredeti képzettségem számítástechnikus. Az én problémám inkább lelki, mint gyakorlati jellegű, bár a kettő biztosan összefügg. Évek óta becsületesen dolgozom, elvégzem a munkámat, de mégsem érzem jól magam az irodában, nem elégít ki a munkám. A családom és a saját megélhetésem azonban nagyon fontos, ezért húzom az igát. Ez normális? Normális úgy dolgozni, hogy nem találok benne örömet?" K-né K. Ildikó (Paks)

Bizonyos szempontból a válaszom nem. Én sikeregyenletnek hívom azt a kvázi számtani példát, amelynek az egyik oldalán a munkafeladat iránti érdeklődés, továbbá a kitűzött célok megvalósításával járó sikerélmény áll, amelynek együttes megléte általában biztosítja a sikeres karriert, az eredményes szakmai pályafutást. Hasonló tartalmú, de kissé eltérő formájú megfogalmazásom szerint a sikeres életpálya (én ezt tekintem a "karrier" szó megfelelőjének) váza egy hármas tagolású feltételrendszer, más szóval "siker-triász", de nevezhetjük ezt egyfajta háromlábú széknek is. Ennél pedig ugye, ha az egyik láb "hibádzik", felborul az ülőalkalmatosság...

Ennek a triásznak az egyike a szakmaszeretet, a szaktudás, a szakmai profizmus, illetve a munkafeladat iránti érdeklődés. Ez azt jelenti, hogy olyan szakterületet, munkakört kell választania, amelyet majd később is, nap mint nap érdekesnek talál. Amikor egy szakmát vagy karriercélt választ, csakis saját magának tartozik elszámolással. A döntés csakis az ön elvárásainak, és álmainak kell, hogy megfeleljen, nem pedig a mások által támasztott elvárásoknak vagy álmoknak. A triász második, de legalább ilyen fontos eleme a szabadidő, illetve a családra fordítható idő és csak a harmadik, de azért fontos elem, az anyagi megbecsültség. Azt hiszem, önnek nem kell magyarázni, hogy nem ér semmit, ha egy csodavillából csodaautóval jár dolgozni olyan munkahelyre, ahol utálja a munkatársakat, az ügyfeleket vagy teljesen hidegen hagyják az ott gyártott termékek, illetve a kínált szolgáltatások, ugyanakkor a gyermekeit is csak "szökőévenként láthatja". Akik rendszeresen keresik a kihívásokat és egyre magasabb mércét állítanak maguk elé, egyre nehezebben elérhető célokat tűznek ki, majd amikor elérik ezeket, azoknál láthatóan nagyobb intenzitással jelentkezik az előbb vázolt elégedettség, illetve örömérzés.

Úgy tűnik, ön nem talál vagy esetleg nem is keres kihívásokat. Ez viszont egyértelműen jelzi, hogy nem önnek való munkát végez. A lényeg, hogy a valóságot a lehető leginkább megközelítően mérjük fel a képességeinket, ismerjük meg a személyiségünket, az erős és a gyenge pontjainkat. Ha továbbra is munkahelyi kudarcok érik, nem felel meg önnek a munkaköre, ez hosszabb távon testi-lelki problémákat okozhat. Ugyanakkor a célok elérésével járó sikerélmény igénye nem jelentheti azt, hogy valaki olcsó győzelmekkel vagy gyors, de sekélyes dicsőséggel kecsegtető pályafutást válasszon magának. Remélhetőleg, ön még nem esett ebbe a hibába. A kiégést pedig úgy orvosolhatjuk, ha ismét olyan célokat, kihívásokat találunk, amelyek elérése vagy leküzdése újra biztosítja a munka örömét. Megpróbálhatjuk, hogy a szakmán belül keresünk újabb, változatosabb területet vagy csupán kiveszünk két hét szabadságot, hogy lelkileg és szellemileg felfrissüljünk és helyrerázódjunk. Ha pedig mindez nem segít, akkor szükség lehet egy radikálisabb megoldásra: meg kell vizsgálnunk a kisebb vagy nagyobb mértékű, munkahely- vagy akár pályamódosítás lehetőségét. Természetesen, mindehhez szükség van saját képességeink és személyiségünk ismeretére, érdeklődésünk részletes elemzésére.

Menjen el szabadságra és nyugodtan gondolja végig, mit lát helyzetében a legjobb megoldásnak. Ügyeljen arra, hogy bármit is dönt, az a döntés határozott, jól megfontolt legyen, ne maradjon önben bizonytalanság.

Üdvözli:

Pintér Zsolt
Fejvadász és karrierszakértő
http:// www.pinter.hu

További tanácsok
Állásajánlatok