4,5 százalékkal bővült az építőipar

Vágólapra másolva!
Az építőipari termelés augusztusban a kiigazítatlan adatok alapján 5,9, munkanaptényezővel korrigálva 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

Az év első nyolc hónapjában a termelés 7,6 százalékkal emelkedett 2003 azonos időszakához viszonyítva. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés augusztusban 1,5 százalékkal volt alacsonyabb a júliusinál.

KSHhttp://www.ksh.hu

A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése augusztusban 12,9 százalékkal emelkedett, az első nyolc hónapban pedig 14,1 százalékkal. Az épületgépészeti szerelés termelése augusztusban 1,4 százalékkal csökkent, míg az év elejétől számítva 2,7 százalékkal emelkedett. A befejező építés termelése 13,5 százalékkal visszaesett a tavaly augusztusi, kiugróan magas bázishoz viszonyítva. Az év elejétől az alágazat termelése 6,8 százalékkal mérséklődött.

Az épületek építésének mennyisége augusztusban 14,8 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké csaknem egyharmadával nőtt, elsősorban a közlekedésfejlesztési beruházásoknak köszönhetően. Az év első nyolc hónapjában az épületek építése 0,3 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké ezzel szemben csaknem egyötödével emelkedett.

A legalább öt főt foglalkoztató szervezetek termelése az első nyolc hónapban a Nyugat-Dunántúl kivételével valamennyi régióban növekedett. Legnagyobb mértékben az észak-magyarországi székhelyű szervezetek termelése nőtt, 19,7 százalékkal.

Az építőipari vállalkozások augusztusban 14,5 százalékkal nagyobb mennyiségű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban. Tavaly augusztushoz képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 4,1 százalékkal emelkedtek, míg az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkentek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!