A 20,8 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények erősödtek, a Richter árfolyama új történelmi csúcsot is elért.
Kölkedi István, a Buda-Cash Brókerház elemzője kiemelte az indexet húzó két gyógyszergyári papír jó teljesítményét, amelyet elsősorban az orosz piac szempontjából kedvező hírekkel, illetve a dollár erősödésével indokolt.
Az üzletkötő elmondta, hogy a forint gyengülése nem hatott a BÉT-re, a hangulat továbbra is optimista, a pénz változatlanul áramlik a tőzsdére. Kölkedi István így a következő napokban sem számít jelentős változásra, úgy véli, hogy az erősödő trend folytatódhat.
A Mol 8,3 milliárd forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,26 százalékkal erősödött, 23.030 forinton zárt. Az OTP árfolyama 205 forinttal, 2,51 százalékkal 8.370 forintra emelkedett, a bankpapírra 6,2 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket.
A Magyar Telekom részvények ára 15 forinttal, 1,40 százalékkal 1.085 forintra nőtt, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el. A Richter árfolyama 1.795 forinttal, 4,80 százalékkal 39.200 forintra emelkedett, forgalma 3,2 milliárd forint volt. A gyógyszergyári papír napközben újabb csúcson, 39.590 forinton is forgott.
Az Egis ára 895 forinttal, 4,76 százalékkal erősödött, 19.695 forintot ért záráskor a gyógyszergyár részvénye, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A BorsodChem papírokkal 258 millió forint értékben kereskedtek, 2.350 forintos záróáruk 20 forinttal volt alacsonyabb a péntekinél.