A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Romániának javítania kell az adóbeszedés hatákonyságát

Vágólapra másolva!
Ha Románia 2007-ben csatlakozni akar az EU-hoz, akkor növelni kell az adóbeszedés hatékonyságát, meg kell erősítenie az adókerülés és adócsalás elleni küzdelmet - nyilatkozta Kovács László, az adó- és vámpolitikáért felelős európai biztos.
Vágólapra másolva!

Kovács László szerint Románia általában véve jól halad a reformokkal, de nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a meg meglévő törvények gyakorlati alkalmazására.

A román kormánynak elsősorban növelnie kell az adóhatóság kapacitását, mert az áfa és a fogyasztási adó behajtása rendkívül alacsony.

Az Európai Unió tagországai, illetve jelölt országai között Romániában a legalacsonyabb a költségvetési bevételeknek a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított aránya, mindössze 29 százalék.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!