Pénteken délután felkerült a Pénzügyminisztérium honlapjára a kormány végleges konvergenciaterv-javaslata, amelyet hivatalosan hátfőn vitatnak majd meg az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal. A programban található makroadatok lényegében megegyeznek a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által bemutatott változattal, lényegesebb eltérés csak az államadóssági adatok közt van.
A programban lévő adatok alapján - ahogy azt Veres János pénzügyminiszter a mai napon már elmondta - legkorábban 2007-2009 között kezdheti el az ország az euró bevezetéséhez szükséges ERM II átváltási mechanizmust, és legkorábban 2011-2013 között cserélhetjük le a forintot a közös valutára.
A gazdasági növekedésben, illetve a GDP alakulásában meghatározó belföldi kereslet 2007-2008-ban alig változik: jövőre 0,2 százalékos visszaesés, 2008-ban 0,5 százalékos emelkedés várható a tervezet szerint.
Ezen belül a háztartások fogyasztása a program szerint jövőre 0,9 százalékkal csökken, 2008-ban szinten marad, és csak 2009-ben emelkedik 1,5 százalékkal. A közösségi fogyasztás 2007-ben 1,7 százalékkal, 2008-ban pedig 4,6 százalékkal marad el a bázisév adatától, 2009-ben már 1,1 százalékos növekedés várható.
A beruházások növekedésében jövőre 2,1 százalékos, 2008-ban 3,7 százalékos, 2009-ben 7,0 százalékos ütemet prognosztizál a kormány.
Az alacsonyabb belföldi kereslet a vállalatokat expanzív exportpolitikára ösztönzi, így a korábbi éveket jellemző 10 százalék körüli exportnövekedés tartós maradhat. Ugyanakkor a gazdaság import felhasználása a belső kereslet lassulásának köszönhetően az exporténál jóval alacsonyabb ütemben növekszik, jövőre 8,5 százalékkal, 2008-ban 8 százalékkal - áll a konvergenciaprogram vitaanyagában.
Makro adatok | 2006 | 2007 | 2009 | 2009 | 2010 | 2011 |
Államháztartási hiány GDP arányban | 10,1 | 6,8 | 4,3 | 3,2 | 2,7 | 2,2 |
Államadósság, GDP arányosan | 68,5 | 71,3 | 72,3 | 70,4 | ||
Infláció | 3,5 | 6,2 | 4,3 | 3,2 | 2,7 | 2,2 |
GDP-növekedés | 3,6 | 2,2 | 2,6 | 4,1 | 4,2-4,5 | 4,5 |
Javul az államháztartás egyensúlya, de nő az infláció
A pénteken délután nyilvánosságra hozott vitaanyag megjegyzi, hogy az egyensúly helyreállítását célzó intézkedések hatására 2007-ben 6,2 százalékra nő az infláció mértéke, ám 2008-ra ismét közel kerülhet (3,3 százalék körül alakul) a középtávú célhoz.
Hozzáteszi, hogy a célt a jegybank és a kormány az ERM II árfolyamrendszerbe belépéskor - amennyiben az inflációs kritérium teljesítése azt szükségessé teszi - felülvizsgálja.
Az ERM II-be való belépés szükséges előfeltételének nevezik a vitaanyagban a költségvetési politika hitelességének helyreállítását, amit az árfolyamingadozás jelentős mérséklődése, valamint a forint- és devizahozamok közötti különbözet tartós mérséklődése jelez.