Az infláció a következő hónapokban előbb felgyorsul, majd hirtelen lelassul a GKI szakemberei szerint. A kutatók előrejelzése szerint az augusztusi energiaár-emelés és a szeptemberi áfaemelés hatására az drágulás üteme decemberben elérheti az 5,8 százalékot, éves átlagban pedig a 3,7 százalékot. Az infláció tetőzését 2007 kora nyarára várják, amit szerintük gyors esés követ majd.
Szerintük az év során a bruttó keresetek növekedésének lassulása, a nettó keresetek első félévhez viszonyított csökkenése várható. Ám, a keresetek szintje az előző évinél így is jóval magasabb lesz. Az év egészében - a költségvetési konszolidáció ellenére - 2,5 százalék körüli átlagos reálkereset-emelkedést tartanak valószínűnek.
Előrejelzésük alapján a befektetők bizalma, s ezzel a forint fokozatosan erősödik majd. Magyarország megítélésének markáns javulására azonban csak jövőre, a több hónapon át látványosan csökkenő deficit tényének ismeretében lehet számítani.
Az elemzés szerint a magyar gazdaság fejlődése a II. negyedévben kissé lassult. A bruttó hazai termék (GDP), az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom dinamikája egyaránt mérséklődött. Az építőipar teljesítménye csökkent. Ebben a magas bázis mellett, valószínűleg egyes állami beruházások késleltetett számlázásának is szerepe volt.
A kutatók előrejelzése szerint az év egészében nem valószínű a gazdaság érdemi további lassulása. Az európai konjunktúra ugyanis várhatóan nem romlik, a lakossági vásárlóerő, s ezzel a fogyasztás dinamikájának lefékeződése pedig inkább a behozatalt, mint a hazai termelést érinti. A közszolgáltatások által termelt GDP - a költségvetési szektorban csökkenő reálkereset és létszám következtében - azonban 2007-ben jelentősen csökken.
Az ipari termelés júniusban ismét dinamikus volt. Az ipar exportja az I. félévben 14, belföldi értékesítése 5 százalékkal bővült. Magas a rendelésállomány és ezen belül az új rendelések szintje. Az I. félévben Dél-Dunántúlon közel 8 százalékkal csökkent, Észak-Magyarországon viszont 18 százalékkal bővült az ipari termelés.
A kiskereskedelmi forgalmon belül leggyorsabban a nagy bevásárló-központok forgalma emelkedett. Júniusban megtört a gépjármű-kiskereskedelem forgalmának emelkedése, az üzemanyagé viszont, a magas ár ellenére töretlenül 10 százalék körüli.
Az infláció márciusban és áprilisban volt a legalacsonyabb, 2,3 százalék, azóta emelkedés érzékelhető. Júliusban, az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerárak az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,4 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 29, a cukor és a tojás 12 százalékkal, a sertéshús és a száraztészta 7-8 százalékkal drágult.
A tartós fogyasztási cikkekért viszont átlagosan 5 százalékkal, a ruházkodási cikkekért 1 százalékkal, a háztartási energiáért 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2005 júliusában. Az idei első félévben a bruttó keresetek 7,2 százalékkal, a nettó keresetek 8,1 százalékkal, a reálkeresetek pedig 5,4 százalékkal emelkedtek.