Az európai viszonylatban is a legjelentősebb cégek között számon tartott spanyol multinacionális vállalat, a Sedesa feltett szándéka, hogy befektetőként ajánlatot tesz a taszári repülőtér hasznosítására - ezt Liborio Porteros, a vállalat nemzetközi igazgatója közölte újságírókkal szerdán, Kaposváron.
Tájékoztatása szerint néhány héten belül a Sedesa műszaki szakemberei felmérik a helyszínt, ezt követően pedig megteszik ajánlatukat. Reményeik szerint még ebben az évben létrejöhet a megállapodás egy cargobázis és logisztikai központ kialakításáról - tette hozzá.
Arról, hogy mekkora összeget kívánnak befektetni, az igazgató egyelőre nem tudott felvilágosítást adni. Mint mondta, jelenleg tanulmányozzák a rendelkezésükre bocsátott hasznosítási tervezetet. Hozzátette: sikerült megnyerniük egy másik, ugyancsak jelentős spanyol céget, hogy csatlakozzon a Sedesához.
A Sedesa 60 éves tapasztalattal és számos külföldi érdekeltséggel rendelkezik. A társaság egyebek mellett ingatlanbefektetéssel és -hasznosítással, környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási projektekkel foglalkozik, e területen Magyarországon is vannak üzleti kapcsolatai.
Liborio Porteros hangsúlyozta: a taszári repülőtér hasznosítása a cég számára fontos, jelenleg a legérdekesebb befektetési lehetőség.
Kolber István, a taszári repülőtér hasznosításával foglalkozó miniszterelnöki megbízott alig egy héttel ezelőtt tárgyalt a kínai gyáriparosok szövetségének delegációjával. A küldöttség tagjai, miután tájékozódtak a taszári bázison, megerősítették: érdekük egy logisztikai és ipari bázis kiépítése az Európai Unión belül, s Taszár iránt komoly érdeklődés mutatkozik.
Kolber István korábbi nyilatkozataiban rámutatott: a taszári repülőtér hasznosítása meghatározó a Dél-dunántúli Régió számára. A gazdasági élet egyik fejlesztési centruma lehet, amely Somogy megye és Kaposvár szempontjából is nagy jelentőséggel bír - jelentette ki.