A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Százmilliárdos kárt okoz évente a dohányzás

Vágólapra másolva!
Magyarország évente 100 milliárd forintos kárt szenved el a dohányzás miatt, ez az első számú betegségkiváltó tényező. A dohánytermékek adótartalmának emelése a dohányzás visszaszorításának fontos eszköze, egyúttal közvetetten és közvetve a költségvetési bevételeket is növeli.
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
Kisebb adó - több dohányos

A dohánytermékek jövedéki adójának emelése több okból is elkerülhetetlen. Egyrészt Magyarország vállalása az EU felé, másrészt ettől függetlenül a dohányzással kapcsolatos költségek fedezése, az egészségmegőrzéshez való hozzájárulás növelése is alapvető feladat.

A feketekereskedelem és az adótartam, az árak viszonyáról elhangzott, a két dolog nem függ össze közvetlenül. Norvégiában például gyakorlatilag nincs feketepiac, pedig az EU-n belül itt a legdrágább a cigaretta, Spanyolországban viszont, ahol sokkal olcsóbb a cigi, a feketekereskedelem részesedése mégis jóval nagyobb. Az adóemelés nem növeli közvetlenül a feketepiacot; viszont több olyan államban, ahol adót csökkentettek, a fiatalok elkezdtek többet dohányozni, ráadásul kevesebb adó folyt be a költségvetésbe.

A feketepiac viszaszorításának módja a korrupció elleni fokozottabb fellépés és a szigorúbb ellenőrzések. A gazdaság egésze gyakorlatilag nem szenved kárt a dohányosok csökkenő száma miatt, hiszen amelyik háztartásban kevesebbet dohányoznak, ott fogyasztásra költik az ekképp keletkező "felesleget".

A nagy dohánymultik árversenye az adóbevételek csökkentését okozza, hiszen azt az ár százalékában, illetve ezerszálanként vetik ki. Az EU-ban több ország próbálkozott a minimálár bevezetésével, amit azonban az Európai Bíróság hatályon kívül helyezett. A vágott dohány adója egyébként még mindig nagyon alacsony, ennek következtében Magyarországon is eltolódott némileg ilyen irányba a fogyasztás.

A dohánylobbi persze szívesen tovább halasztatná az uniós adószint 2008. december 31-i bevezetését (ahogy ezt már egyszer sikerült elérniük). Az ezerszálanként 64 euró adótartalmat előíró EU-direktíva teljesítése jelenleg 84 százalékon áll. A 2007-re tervezett kétszeri, közel 3 százalékos adóemelés közelebb visz ehhez, de a forint gyengélkedése miatt hatásának egy része elveszhet. A jelenleg 460 forintért kapható legnépszerűbb magyarországi cigaretta ezek után (fix árfolyamon számolva) 531 forintba kerülne, csak az adóemelést figyelembe véve.

Fotó: MTI
A dohánygyárak szponzorálta kutatási eredményekkel csínján kell bánni

Miután a dohánytermékek reklámját szigorúan tiltja az EU, a lobbi láthatatlanabb csatornákon nyomul. Az ágazat amúgy is eléggé reklámigényes, a korábban erre fordított óriási összegeket ma is hasonló célra költik. Politikusokat utaztatnak, kulturális eseményeket, intézményeket szponzorálnak, de akár politikai pártok kampányát is, amit jelenleg nem lehet ellenőrizni. Magyarországon is volt rá példa, hogy egyetemi kutatást támogatott anyagilag az egyik legnagyobb nemzetközi dohányipari vállalat, de az ilyen kutatások eredménye a tapasztalatok szerint erősen csökkent értékű.

Újságírói kérdésre válaszolva elhangzott, a jelen kutatást egy gyógyszeripari cég szponzorálta, ami gyakori jelenség Kelet-Európában. Ezenkívül költségvetési forrásból részesülő alapítványok is az MDK koalíciójának tagjai (például a Magyar Rákellenes Liga).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!