A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Szinte mindenki spórolhat a kötelezővel

Vágólapra másolva!
Az első díjszámítások eredményei alapján bátran kijelenthető, hogy az idén is jelentős különbségeket lehet találni a kötelező gépjármű-felelősség (kgfb) biztosítási díjak között. Főleg a budapesti, megyeszékhelyeken és vidéki nagyvárosokban lakó autósok spórolhatnak sokat, akár évi több 10 ezer forintot a biztosítóváltással. Az [origo] csütörtökön elindított kalkulátora ismét elérhető, miután az üzemeltető elhárította a szerverét ért hacker támadást.
Vágólapra másolva!

Egyszerűbb online kötések











A polgári törvénykönyv módosításával 2005 január 1-től az online szerződéseknél az autótulajdonosoknak elegendő faxon eljuttatni a biztosítási alkuszhoz a megbízást, és nem szükséges azt postán feladni. E megbízás alapján pedig a felmondástól, az új szerződés megkötésén át a kártörténeti igazolást is beszerezheti az online alkusz.

A következő példának azzal a feltett szándékkal álltunk neki, hogy ennél biztosan nem lesz jelentős eltérés a díjak között, hiszen megkerestük Dél-Baranya egyik eldugott kisfalvát, vettünk egy 62 éves 1100 köbcentis Fiat tulajdonost, akinek a biztosítása az általában olcsónak mondott KÖBE Biztosító Egyesületnél van/volt 2006-ban. Vajon itt is érdemes-e váltani?

Meglepődve tapasztaltuk, hogy az egyébként olcsónak tartott KÖBE adta a második legdrágább díjat (35 770 forint), amit már csak az Union (pár éve még szintén az olcsó kategóriába sorolt) Biztosító kontrázott meg 41 772 forinttal. Ami szintén nagyon érdekes, hogy a sor elején igen nagy tülekedést tapasztalhatunk, az első öt legjobb díjat adó társaság 25 284 forint és 25 992 forint között mozog, azaz a példánkban szereplő ügyfélért igen nagy csatát vívnak a biztosítók. Ez azt mutatja, hogy még a legjobb, de talán helyesebb ha úgy fogalmazunk, hogy a biztosítók által leginkább kedvelt ügyfél esetében is meg lehet takarítani akár évi 10 ezer forintot is a biztosítóváltással.

Az imént nyitva hagyott kérdésre is találtunk választ példánkban, az új piaci szereplő egyértelműen a vidéket szeretné meghódítani, de példánkban a 25 920 forintos ajánlatával csak a negyedik, beelőzi őt a Posta az Uniqa és a MÁV is.

Forrás: [origo]

Forrás: Netrisk.hu

Haraszti Zsolt szerint ez a példa jól szemlélteti, hogy a biztosítók a novemberi váltási időszakra "szezonális" kedvezményeket alkalmaznak. A KÖBE kedvező díjai elsősorban az új ügyfeleknek szólnak, a novemberben hozzájuk szerződők extra 20 százalék kedvezményt kapnak, amit a meghirdetett tarifája szerint a régi ügyfelek nem vehetnek igénybe Szintén szezonális jelleggel, csak a novemberi biztosítóváltás időszakában lehet érvényesíteni az Aegon és a Generali 5 százalékos online kedvezményét, ami egyébként mértékében megegyezik az úgynevezett market kedvezménnyel, így például a TESCO-ban és az interneten azonos díjon lehet megkötni a Generali kötelezőt .

Harmadik példánk egyenesen meghökkentő, az árak 65 ezer és 357 ezer forint között szórodnak. Kiválasztottuk a "biztosítók réme" ügyfelet, a budapesti fiatal (22 éves) viszonylag friss jogsival 1,6-os Mazdát hajtó autóst. Elképzelt jelenlegi biztosítója az erős középmezőnybe tartozik, mivel mindössze 142 104 forintos éves díj ellenében vállalja a kockázatot. A legolcsóbb biztosító megtalálása 76 584 forint megtakarítást jelent, melyhez képest a legdrágább biztosító ajánlata több mint az ötszöröse.

Forrás: [origo]

Forrás: Netrisk.hu

A fenti példákból nem szabad általános következtetéseket levonni, a személyre szabott biztosítási díjak azonos alapparaméterek mellet is jelentősen eltérhetnek, attól függően, hogy ki milyen kedvezményt tud érvényesíteni, hol kötötte régi illetve, hol köti új biztosítását (a fenti díjak mindegyike ráadásul tartalmazza az online kedvezményeket 5 és 30 százalék között). Azonban azt meg lehet állapítani, hogy sokaknak érdemes kiszámolni díjaikat, mert valóban jelentős különbségek adódhatnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!