A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Szinte mindenki spórolhat a kötelezővel

Vágólapra másolva!
Az első díjszámítások eredményei alapján bátran kijelenthető, hogy az idén is jelentős különbségeket lehet találni a kötelező gépjármű-felelősség (kgfb) biztosítási díjak között. Főleg a budapesti, megyeszékhelyeken és vidéki nagyvárosokban lakó autósok spórolhatnak sokat, akár évi több 10 ezer forintot a biztosítóváltással. Az [origo] csütörtökön elindított kalkulátora ismét elérhető, miután az üzemeltető elhárította a szerverét ért hacker támadást.
Vágólapra másolva!

Haraszti Zsolt szerint az előző évek tendenciáit is figyelembe véve az idén is tovább nőhet a biztosítót váltok száma, így a tavalyi 360 ezer után 2006-ban akár 400-500 ezren is a váltás mellett dönthetnek. Az ügyvezető feltételezését az is alátámasztja, hogy az árak közötti különbség nem csökkent, és némi növekedés érezhető az ügyfelek árérzékenységében. Ezt bizonyítja a társaság októberi internetes felmérése, amelynek egyik kérdése a következő volt:

Tételezzük fel, hogy Ön rendelkezik kötelező biztosítással, melynek az éves díja 40.000 Ft. Kedvezőbb ajánlat esetén, jelölje be, hogy mekkora megtakarítás mellett lenne hajlandó biztosítót váltani:

2.000 Ft

Biztosan váltanék

4327

(5.71 %)

Lehet, hogy váltanék

12158

(16.05 %)

Nem váltanék

59263

(78.24 %)



6.000 Ft

Biztosan váltanék

19814

(26.16 %)

Lehet, hogy váltanék

35715

(47.15 %)

Nem váltanék

20217

(26.69 %)



10.000 Ft

Biztosan váltanék

54113

(71.44 %)

Lehet, hogy váltanék

16616

(21.94 %)

Nem váltanék

5020

(6.63 %)



Tavaly is elvégezték ugyanezt a felmérést, és ahhoz hasonlítva lejjebb, 10 ezer forintról 6 ezer forint körüli összegre csökkent a kérdőívet kitöltők árküszöbe.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!