Erősebben nyitott a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65,87 pontos emelkedéssel, 27 192,28 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,24 százalékos erősödés.
Vágólapra másolva!

Várhatóan folytatódik a héten megszokott oldalazás a részvény-árfolyamokat tekintve a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken.

Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, ezúttal a hét utolsó napján megszokott alacsony forgalomnál is lanyhább lehet az érdeklődés. Az amerikai tőzsdék ugyanis kivárnak a Fed közgyűléssel kapcsolatos, magyar tőzsdezárás utáni hírekre, aminek hatása a többi nemzetközi piacon is érződik majd. Ráadásul hétfőn zárva tartanak a Egyesült Államokban a börzék, ebből ugyancsak csekély forgalomra lehet következtetni - tette hozzá.

Az elemző szerint belföldön a Mol erőműépítési tervei befolyásolhatják esetleg kis mértékben a részvény árfolyamán keresztül a BUX-indexet. Blahó Levente jelentősebb hatást ugyanakkor ettől sem vár, hiszen ezt a fejleményt a piac már az előző napokon beárazta, további emelkedéshez pedig több részletet kellene megismerni.

A globális hangulatnak megfelelően mozoghat a BUX, így enyhe pluszt várunk mára - közölte Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője az [origo]-val.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!