A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Áprilistól új közmunkaprogram indul

Vágólapra másolva!
A szakmai közmunkaprogramokra egyelőre nincsenek komolyabb hatással a kormányfő által a héten bejelentett munkaügyi és szociális ellátórendszerbeli változások, azok az eddig nyilvánossá vált információk alapján inkább csak a résztvevők egy részét, a rendszeres szociális segélyben részesülőket érinthetik majd - mondta a Napi Gazdaságnak Bálint Attila, a Közmunka Tanács főosztályvezető-helyettese.
Vágólapra másolva!

Tavaly mintegy 13,5 milliárd forintot fordított az állam közmunkaprogramok finanszírozására, és a több mint 12 programban 23 ezer munkavállaló kapott foglalkoztatási lehetőséget. A 3-8 hónapos időszakban legalább a minimálbért megkeresték. Ennél azonban jóval többen juthattak közfoglalkoztatásból némi jövedelemhez azokat is beszámítva, akik a regionális munkaügyi kirendeltségek által megszervezett közhasznú, illetve az önkormányzatok által finanszírozott közcélú foglalkoztatásban vettek részt. Mivel azonban az önkormányzatok zárszámadása még nem fejeződött be, az önkormányzati tárca sem rendelkezik pontos adatokkal a közcélú foglalkoztatásra fordított összegekről, illetve arról, hogy hányan vehettek részt benne. Egyes becslések szerint 12-13 milliárdot költhettek erre tavaly a helyhatóságok.

A 2008-as programokat még csak tervezi a munkaügyi tárca, zajlanak a közreműködő szervezetekkel és vállalatokkal az egyeztetések, így még nem tudni, mekkora összeget fordít e célra idén az állam és hány ember ideiglenes foglalkoztatására lesz lehetőség. Ez utóbbit és a programok hosszát az is befolyásolhatja, hogy mit tart fontosnak a szervező: azt, hogy minél többen vehessenek részt benne - így rövidebb időre szól -, vagy azt, hogy tovább tartson a foglalkoztatás. Jelenleg a tavaly ősszel meghirdetett téli-tavaszi közmunkaprogram zajlik, ennek keretében 940 településen 7600 embert foglalkoztatnak az önkormányzatok a 4,5 milliárd forintból, egészen júniusig. Annyi bizonyos, hogy a több éve rendszeresen meghirdetett erdőművelő, idegenforgalmi, vasúttisztasági, közúti, valamint a nemzeti parkokkal közösen lebonyolított programok újraindulnak, a Közmunka Tanács reményei szerint áprilistól.

Az idén a korábbiaknál is nagyobb figyelmet fordítanak a szakmai közmunkaprogramokban a képzésekre. Tavaly a közmunkások legkevesebb 15 százaléka kapott szakmunkás-bizonyítványt vagy valamilyen, jobbára a programhoz kötődő képzettségről szóló tanúsítványt. A Közmunka Tanácsnak nincsenek pontos adatai arról, hogy e képzettségek birtokában hányan tudtak elhelyezkedni, mindössze informális visszajelzéseik vannak önálló vállalkozások indulásáról, illetve arról, hogy a programokban részt vevő nagyobb társaságok általában a közmunkások egytizedét foglalkoztatják tovább a program lezárulása után - olvasható a Napi Gazdaságban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!