Az év eddig eltelt időszakának megfelelően júliustól sem változik a lakosság és a kis fogyasztású cégek - úgynevezett "védett fogyasztók" - áramtarifája - tudta meg a lap. Korábban, amíg a kormány negyedévente határozta meg az áramtarifákat, a nagy nemzetközi energiaár-emelkedések rendre magukkal hozták a hazai áramdíjak emelkedését is.
Az idén "felszabadították" az árakat, de az ettől várt nagyarányú árrobbanás miatt a lakosságot a kormány azon nyomban ki is vonta a versenyár alól. A sokat vitatott rend szerint a központi áram-nagykereskedelmet végző MVM a lakosságnak, a kis cégeknek, illetve a közintézményeknek szánt áramot "elkülönítette", és azt speciális szerződéseken keresztül adta át a szolgáltatóknak.
Így a lakosság és az idén vele egy kalap alá került kis cégek januárban 9,8, a közintézmények pedig 18 százalék "körüli" áremelkedéssel szembesültek. (A többiek, azaz a közepes és nagyobb vállalkozások számlája a "szabadpiacon" akár 40-60 százalékkal is emelkedett.)
A Népszabadság információi szerint az MVM nemrég a nemzetközi gázáremelkedéseket alkalmazó árképletre hivatkozva jelezte: 3 százalékkal megemeli a szolgáltatóknak átadott lakossági áram árát. Az új rend szerint erre nem kell engedélyt kérnie.
Nem úgy az áramszolgáltatóknak, amelyek csak a MEH jóváhagyása után emelhetnek saját lakossági tarifáikon. Annak ellenére, hogy a "nagykereskedelmi" drágítás csupán egyforintos lakossági áremelkedést eredményezett volna, az energiahivatal nemet mondott.