A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:00AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl

Száguld a román infláció

Vágólapra másolva!
A dráguló élelmiszerárak hatására Romániában júniusban 8,6 százalékra gyorsult az áremelkedések éves üteme, szemben a májusi 8,5 százalékkal. A nemzeti statisztikai hivatal jelentése szerint júniusban az árak májushoz képest 0,3 százalékkal drágultak. Májusban 0,5 százalékos havi inflációt mértek.
Vágólapra másolva!

Leginkább a gyümölcsök drágultak, 7,8 százalékos volt az áremelkedés, majd az étolaj következett 2,3 százalékos drágulással. A szakértői várakozásokban szintén 8,6 százalékos júniusi infláció szerepelt.

2007 márciusban még 3,7 százalékos mélyponton volt az infláció, ami azonban azóta a globálisan is dráguló élelmiszerárak, a növekvő bérek és az élénk hazai fogyasztás hatására felgyorsult. A központi bank emiatt az elmúlt hónapokban folyamatosan emelte a jelenlegi 10 százalékos szintre az irányadó kamatot.

A szakértők az energiaféleségek árának e havi 12,5 százalékos növekedésére való tekintettel azt várják, hogy júliusra az infláció három éves csúcsra, 9,5 százalék körüli szintre emelkedik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!