Százezreket spórolhatunk a céges számlán

Vágólapra másolva!
Több, mint 200 ezer forintot is megtakaríthatnak évente egy mikrovállalat tulajdonosai cégük bankszámlájának átgondolt megválasztásával. Az összeg nagysága mutatja, hogy az apró cégek tulajdonosainak érdemesebb időt és figyelmet szánniuk az igényeiknek leginkább megfelelő bankszámla kiválasztásra. Az [origo] összegyűjtötte a mikrovállalatoknak kínált számlák díjait.
Vágólapra másolva!

Az [origo] összegyűjtötte a legnagyobb magyarországi kereskedelmi bankok által alkalmazott vállalkozói bankszámla-vezetéssel kapcsolatos költségeket. A bankszámlákhoz igyekeztünk a legolcsóbb, bárki számára elérhető, készpénzfelvételre és elektronikus közegben vásárlásra is alkalmas bankkártyát választani, és annak költségeit vettük figyelembe.

A gyűjtött adatok alapján készült táblázatokba egy átlagos év díjait rendeztük. Számos pénzintézet ad ugyanis az első évben valamilyen kedvezményt új ügyfeleinek. Ennek leggyakoribb formája a bankkártya éves díjának vagy egy részének elengedése.

A bankszámla és a kártyahasználat költségeit két tipikus felhasználóra számoltuk ki. Egyik összeállításunk egy olyan társaságra készült, amelyiknél havonta 6 darab, egyenként 20 ezer forint nagyságú, bankon kívüli papíralapú átutalást kezdeményeznek és 4 alkalommal egyenként 100-100 ezer forint készpénzt vesznek fel számlavezető bankjuk pénzkiadó automatáiból.

Havi 6x 20 ezer forint papír alapú átutalás és 4x100 ezer forint kártyás pénzfelvétel költségei

Számla

Díjak

Havi számla- díjak

Havi kártya- díj

Bankon kívüli papíralapú átutalás

Pénzfelvét saját ATM-ből

Összesen

(Ft)

(Ft)

(Ft)

(Ft)

(Ft)

K&H Start

390

0

1 980

600

2 970

UniCredit Első*

349

0

2 340

0

3 061

Allianz Start

950

0

1 500

800

3 250

Bp. Origó

800

0

2 040

1 000

3 840

CIB Bázis

299

0

3 000

800

4 099

KDB Bank

1 950

825

1 200

200

4 175

Erste Válogatás

0

0

3 000

1 200

4 200

Bp. 1 forintos

1

0

3 240

1 000

4 241

MKB Dinamika

220

267

3 000

800

4 287

OTP Standard

2 400

0

1 200

900

4 500

OTP Mikro

999

0

2 400

1 200

4 599

Bp. E-csomag

399

0

3 240

1 000

4 639

Raiffeisen Minimum

490

250

2 700

1 200

4 640

FHB Pénzforgalmi

2 490

125

1 500

580

4 695

CIB Mikro

1 990

158

1 800

800

4 748

Volksbank Alfa

490

208

3 600

600

4 898

K&H Dinamikus

2 990

0

1 680

400

5 070

UniCredit Bázis*

2 400

0

2 340

0

5 112

[origo] klikkbank

490

0

3 480

1 200

5 170

Erste Premier

990

0

3 000

1 200

5 190

VolksbankSzigma

1 950

0

2 700

600

5 250

Allianz Business Plusz

2 990

0

1 500

800

5 290

UniCredit Mini-max*

450

0

4 800

0

5 622

Raiffeisen Start

1 990

250

2 400

1 200

5 840

Bp. Standard

2 700

250

1 920

1 000

5 870

Erste Elektronikus

1 690

0

3 000

1 200

5 890

Bp. Fix Tradíció 1

4 900

0

0

1 000

5 900

UniCredit Elektronikus*

1 400

0

4 800

0

6 572

CIB Piccolo

1 200

158

4 440

800

6 598

UniCredit Standard*

4 400

0

2 340

0

7 112

Volksbank Omega

4 200

0

2 400

600

7 200

K&H Aktív

5 500

0

1 320

400

7 220

CIB Elektronikus

3 990

158

2 400

800

7 348

Erste Profi

3 490

0

3 000

1 200

7 690

CIB Üzleti

4 990

158

1 800

800

7 748

CIB Prémium

5 500

158

1 500

800

7 958

Raiffeisen Alap

4 990

250

2 100

1 200

8 540

Bp. Fix Evolúció 1

3 750

0

4 032

1 000

8 782

UniCredit Komfort*

6 400

0

2 340

0

9 112

Bp. Fix Tradíció 2

9 750

0

0

1 000

10 750

Citi Business 2

4 800

0

6 000

1 200

12 000

Raiffeisen Plusz

9 990

250

1 050

1 200

12 490

Bp. Fix Evolúció 2

8 000

0

4 032

1 000

13 032

Citi Business 1

6 300

0

6 000

1 200

13 500

Bp. Fix Tradíció 3

13 500

0

0

1 000

14 500

Bp. Fix Evolúció 3

15 500

0

2 700

1 000

19 200

* 12 könyvelési tétellel számolva

Forrás: bankok

Ezt a K&H Bank Start bankszámlájával lehet legolcsóbban, havi 2970 forint költség mellett megoldani. A második legolcsóbb megoldást az UniCredit Első elnevezésű számlája kínálja havi 3061 forintért, a harmadikat pedig az Allianz Bank Start számlája havi 3250 forintért. Ezeket a számlákat kifejezetten kezdő vállalkozásoknak alakították ki, és akad köztük olyan, amelyet régi cégek nem használhatnak. Ugyanakkor további hét olyan számlát találtunk, amelyikkel ugyanezek a szolgáltatások legfeljebb havi 4500 forintba kerülnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!