Százezreket spórolhatunk a céges számlán

Vágólapra másolva!
Több, mint 200 ezer forintot is megtakaríthatnak évente egy mikrovállalat tulajdonosai cégük bankszámlájának átgondolt megválasztásával. Az összeg nagysága mutatja, hogy az apró cégek tulajdonosainak érdemesebb időt és figyelmet szánniuk az igényeiknek leginkább megfelelő bankszámla kiválasztásra. Az [origo] összegyűjtötte a mikrovállalatoknak kínált számlák díjait.
Vágólapra másolva!

Másik összeállításunkban egy olyan társaságnak a számlahasználattal kapcsolatos költségeit számoltuk össze, amely szintén havonta 6 darab 20 ezer forintos átutalást kezdeményez, de nem papír alapon, hanem interneten keresztül, és ugyancsak 4 alkalommal, egyenként 100-100 ezer forint készpénzt vesz fel számlavezető bankja pénzkiadó automatáiból.

Az így működő társaság számításaink szerint az UniCredit Bank Első elnevezésű számlájával jár a legjobban, mert havi 871 forintos költséggel megússza a számlahasználatot. A második legolcsóbb megoldást ez esetben a K&H Bank Start számlája kínálja havi 1170 forintért. A harmadikat pedig a Magyarországi Volksbank Alfa számlája kínálja havi 1298 forintért. Emellett további öt olyan számlára akadtunk, amelyikkel ugyanezek a szolgáltatások legfeljebb havi 2600 forintért elérhetőek.

Havi 6x 20 ezer forint internetes átutalás és 4x100 ezer forint kártyás pénzfelvétel költségei

Számla

Díjak

Havi számla- díjak

Havi kártya- díj

Bankon kívüli elektronikus átutalás

Pénzfelvét saját ATM-ből

Összesen

(Ft)

(Ft)

(Ft)

(Ft)

(Ft)

UniCredit Első*

349

0

150

0

871

K&H Start

390

0

180

600

1 170

Volksbank Alfa

490

208

0

600

1 298

Erste Válogatás

0

0

780

1 200

1 980

[origo] klikkbank

490

0

600

1 200

2 290

Allianz Start

950

0

540

800

2 290

UniCredit Mini-max*

450

0

1 500

0

2 322

CIB Bázis

299

0

1 500

800

2 599

UniCredit Elektronikus*

1 400

0

900

0

2 672

Bp. E-csomag

399

0

1 320

1 000

2 719

MKB Dinamika

220

267

1 440

800

2 727

Bp. 1 forintos

1

0

1 800

1 000

2 801

Bp. Origó

800

0

1 104

1 000

2 904

CIB Piccolo

1 200

158

1 140

800

3 298

Erste Premier

990

0

1 200

1 200

3 390

K&H Dinamikus

2 990

0

0

400

3 390

Raiffeisen Minimum

490

250

1 500

1 200

3 440

KDB Bank

1 950

825

600

200

3 575

Erste Elektronikus

1 690

0

720

1 200

3 610

UniCredit Bázis*

2 400

0

900

0

3 672

OTP Mikro

999

0

1 500

1 200

3 699

VolksbankSzigma

1 950

0

1 200

600

3 750

CIB Mikro

1 990

158

1 200

800

4 148

Raiffeisen Start

1 990

250

900

1 200

4 340

Allianz Business Plusz

2 990

0

600

800

4 390

OTP Standard

2 400

0

1 200

900

4 500

FHB Pénzforgalmi

2 490

125

1 500

580

4 695

Bp. Fix Evolúció 1

3 750

0

0

1 000

4 750

Bp. Standard

2 700

250

960

1 000

4 910

Erste Profi

3 490

0

480

1 200

5 170

Volksbank Omega

4 200

0

450

600

5 250

CIB Elektronikus*

3 990

158

600

800

5 548

UniCredit Standard

4 400

0

900

0

5 672

K&H Aktív

5 500

0

0

400

5 900

CIB Üzleti

4 990

158

600

800

6 548

Citi Business 2

4 800

0

600

1 200

6 600

UniCredit Komfort*

6 400

0

0

0

6 772

Raiffeisen Alap

4 990

250

600

1 200

7 040

CIB Prémium

5 500

158

600

800

7 058

Citi Business 1

6 300

0

0

1 200

7 500

Bp. Fix Tradíció 1

4 900

0

2 112

1 000

8 012

Bp. Fix Evolúció 2

8 000

0

0

1 000

9 000

Raiffeisen Plusz

9 990

250

600

1 200

12 040

Bp. Fix Tradíció 2

9 750

0

2 112

1 000

12 862

Bp. Fix Tradíció 3

13 500

0

1 662

1 000

16 162

Bp. Fix Evolúció 3

15 500

0

0

1 000

16 500

* 12 könyvelési tétellel számolva

Forrás: bankok

Cikkünkkel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos pénzintézet ad egyedi kedvezményeket, illetve szolgáltatásokat céges ügyfeleinek. Ezért még az apróbb vállalkozásoknak is érdemes lehet számlaválasztás előtt tájékozódni a pénzintézetek honlapján és ügyfélszolgálatán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!