A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Csökkent az ipari termelés az EU-ban

Vágólapra másolva!
A második negyedévi visszaesés után a mostani harmadik negyedév már rosszul is kezdődött az euróövezetben: júliusban 0,3 százalékkal csökkent az ipari termelés, és 1,7 százalékkal kisebb volt, mint tavaly júliusban, jelentették az EU statisztikai hivatalában.
Vágólapra másolva!

Az euróövezetben májusban kezdett csökkeni az ipari termelés, havi összehasonlításban: akkor 1,9 százalékkal, júniusban 0,2 százalékkal fogyatkozott meg a termelés értéke változatlan áron. Az egy évvel korábbihoz képest áprilisban még 4,0 százalékkal több volt az ipari termelés, de májusban 0,4 százalékkal, júniusban már 0,8 százalékkal kevesebb.

Az egész EU-ban az ipari termelés júniusban szintén 0,3 százalékkal, előtte júniusban 0,2 százalékkal, májusban 1,9 százalékkal csökkent. Az egy évvel korábbitól júliusban 1,3 százalékkal, előtte júniusban 0,5 százalékkal, májusban 0,2 százalékkal maradt el, miután áprilisban még 3,9 százalékkal meghaladta azt.

A magyar adatokat az EU statisztikai hivatalának becslése még nem tartalmazta. Az euróövezet GDP-je az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt, a másodikban 0,2 százalékkal csökkent az előző negyedhez képest. Éves összehasonlításban 2,1 százalékról 1,4 százalékra lassult a növekedés.

Az egész EU-ban az első negyedévi, átlagosan 0,6 százalékos GDP-növekedést 0,1 százalékos visszaesés követte. Éves összehasonlításban a növekedés az első negyedévi 2,3 százalékról 1,6 százalékra lassult a második negyedben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!