Szlovákiában például a jelenleg érvényes 64 700 forint is csak alig marad el a magyar minimálbértől, ám a pozsonyi kormány éppen emelni készül a minimálbért. A tízszázalékos növelés után ez elérheti a 8900 koronát (71 100 forintot).
A cseheknél 77 800, a lengyeleknél 79 300 forintnak megfelelő koronát és zlotyit kell legalább fizetniük a munkaadóknak, ami azt jelenti, hogy Magyarország relatíve olcsónak számít e szemponból Kelet-Közép-Európában.
Horvátországban az egyik legmagasabb a minimálbér, ott 93 300 forintnak megfelelő ez az összeg. A Világgazdaság szerint Európa nyugati felében is egyre emelkednek a minimálbérek, de nem olyan nagy ütemben, mint térségünkben.
Egyre drágább a román munkaerő
Az [origo] a napokban írt arról, hogy Romániában idén 25 százalékkal emelkedtek a nettó átlagbérek, ami rendkívüli magasságokba repítette a kiskereskedelmi forgalmat, de ezzel együtt az inflációt is, amely kilenc százalékra nőtt. Romániában a hatalmas bérkiáramlás és a száguldó áremelkedés miatt a jegybank emelte az alapkamatot.
A román fogyasztási láz megbillentette az ország külkereskedelmi mérlegét is, amely 11 százalékkal romlott, miközben nőtt a román államadósság is, körülbelül 16 százalékkal.