A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

A G7 már nem hatékony klub

Vágólapra másolva!
A hét legfejlettebb ipari ország alkotta G7 már nem hatékony, helyette olyan vezető csoportra van szükség, amelyben helyet kapnak az olyan fejlődő országok is, mint Kína, India és Brazília - közölte a Világbank elnöke hétfőn.
Vágólapra másolva!

Robert Zoellick a G7 pénzügyi vezetőinek hét végi washingtoni tanácskozása előtt úgy vélte, hogy a pénzügyi világválság "ébresztő", amely több országra kiterjedő szélesebb együttműködést igényel.

"A G7 nem hatékony" - mondta Zoellick az Egyesült Államokat, Kanadát, Nagy-Britanniát, Németországot, Franciaországot, Olaszországot és Japánt magában foglaló csoportra utalva. Hozzátette: rugalmas, nem pedig merev és központosított rendszerre van szükség.

Zoellick szerint az új vezető csoportban jelen kellene lenniük Kína, India, Brazília, Dél-Afrika, Szaúd-Arábia és Oroszország pénzügyi vezetőinek is. A résztvevő országok számát nem kellene rögzíteni, hanem idővel az igényeknek megfelelően rugalmasan módosítani.

A csoport Zoellick reformtervei szerint a világ GDP-jének 70 százalékát, összlakosságának 56 százalékát, a világ energiatermelésének 62 százalékát, a világ legnagyobb széndioxid-kibocsátóit, a legnagyobb donor országokat é a legjelentősebb tőke-, áru- és valutapiaci szereplőit képviselné.

Zoellickot, az amerikai Republikánus Párt befolyásos veteránját egyes szakértők az egyik lehetséges pénzügyminiszternek tartják - abban az esetben, ha John McCain nyerne a november 4-i elnökválasztáson - írja a businessweek.com. A kampány ellenére a Világbank elnöke szándékosan kerülte az ideológiai állásfoglalást és a két párt közt egyenlő távolságot tartott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!